– tette hozzá, majd úgy fogalmazott, olyan pártok európai parlamenti képviselőivel kezdték meg a közös munkát, akik a tagállamaik és választópolgáraik érdekeit helyezik előtérbe és határozottan fel fognak lépni azokkal a brüsszeli bürokratikus döntésekkel szemben, amelyek antidemokratikus módon semmibe kívánják venni az állampolgárok érdekeit, valamint a demokratikusan megválasztott nemzeti kormányok szuverenitását.
Mi hiszünk Európa jövőjében, ezt egyértelműen hangsúlyozzuk kiáltványunkban is. Hiszünk a szuverén nemzetállamokon alapuló erős Európában és a leghatározottabban kiállunk a föderalista, centralista brüsszeli politikai folyamatokkal szemben”
– jelentette ki, majd úgy folytatta, a frakció tagjai nem mások ellen, hanem a hazájukért lépnek fel. Gál Kinga úgy folytatta: „hazafiak vagyunk és nem Európa-ellenesek”.