Iszonyú katasztrófa Székesfehérváron: égő lakásból ugrott ki egy fiatal lány

2024. július 28. 12:21

Az épületből tizenhat lakót menekítettek ki.

2024. július 28. 12:21

Nyitókép: Képernyőfotó

Július 28-án, hajnalban tűz ütött ki a székesfehérvári Almássy telep egyik négyemeletes társasházának negyedik emeleti, tetőtéri lakásában – írja a Fejér vármegyei hírportál.

A lap úgy tudja, hogy az épületből tizenhat lakót menekítettek ki, a lángokat pedig a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai hősies munkával fékezték meg.

A lakótelepiek a lapnak elmondták: úgy tudják, egy fiatal lány a tűz elől menekülve ugrott ki a lakásból, de fára-bokorra esett.

Az Országos Mentőszolgálat a Fejér vármegyei hírportálnak megerősítette, hogy a helyszínről egy fiatal nőt szállítottak súlyos sérülésekkel kórházba.

A Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közölte, hogy az oltásban 28 tűzoltó vett részt, nyolc gépjármű fecskendővel.

A tragikus eset kapcsán Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megszólalt. „Önkormányzatunk minden lehetséges segítséget kész megadni a tűzben érintetteknek. A sérülteknek, érintett családoknak mielőbbi felépülést, talpra állást kívánok, Székesfehérvár Önökkel van. A tűzoltók, katasztrófavédők és mentősök munkáját ezúton is nagyon köszönöm!” – írta Székesfehérvár polgármestere a Facebook-oldalán.

Így néz ki jelenleg a helyszín:

 

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Swansea2688
2024. július 28. 15:22
Ha ez, úgymond, "katasztrófa" (ráadásul még iszonyú is), akkor egy nagyvárost romba döntő, több ezer embert elpusztító, még többet földönfutóvá tevő földrengés vagy szökőárhullám micsoda?
hlaci83
2024. július 28. 15:05
Iszonyú katasztrófa, mi? Már az origó is normálisabb a címadásokat tekintve, pedig az a legalja szokott lenni… blikkfosdiner.hu
rockercicc
2024. július 28. 14:53
Szar tömeglakások. Soha többé nem költöznék ilyenbe. A szomszéd fingik egyet és hallani lehet. Felgyújtja a lakást és másokét is hazavágja egy füst alatt. Egymás seggében élnek az emberek. A túlnépesedéssel sajnos ez válik egyre jellemzőbbé. Csodálkoznak, hogy az emberek egyre agresszívabbak? Az állatok is azzá válnak, ha zsúfolttá válik az életterük.
rugovics tibusz
2024. július 28. 14:10
De legalább lehet tudni, hogy ki gyújtotta fel a házat, az aki kiugrott az ablakon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!