Elbontották a balatonfüredi görög falut, az egykori szégyenfolt helyén közparkot építenek

2024. július 15. 12:48

A hely elhagyatott szellemvárossá vált, amely a város egyik legnagyobb kudarcának számított.

2024. július 15. 12:48
null

Nyitókép: Balatonfüred Facebook-oldala

Befejeződött a bontás Balatonfüreden, a görög falut teljesen eltüntették – írja a Világgazdaság. A város legnagyobb kudarcának tartott projektjének végére harminc év után került pont.

A balatonfüredi görög falut még 1994-ben kezdték el építeni, de hamar elfogyott a munkálatokra szánt pénz. A következő 10 évben a városrész nem tudott valódi látványossággá válni, majd 2008-ban a Sundance Park Kft.-hez kerül. 2011-ben kapta a Sun City nevet, illetve később az üzletek mellé szórakozóhelyeket is nyitottak, hogy a hely vonzóbb legyen a turistáknak. 

Az évek során a hely elhagyatott szellemvárossá vált, amely a város egyik legnagyobb kudarcának számított.

Az önkormányzat 2020-ban kezdett el lépéseket tenni a görög falu lebontása érdekében, de a helyi bolttulajdonosok akadályozták a munkát. Bár a Sun Cityt gyakorlatilag senki nem használta, az ottani ingatlanok tulajdonosai sokáig nem járultak hozzá, hogy lebontsák az épületeket. Végül kisajátítási eljárás keretében sikerült elérni, hogy elkezdődhessen a bontás.

Most, hogy a területet megtisztították, az egykori görög falu helyén közparkot és lakóépületeket építenek majd.

A Balaton Televízió osztott meg egy videót a Facebook-oldalán, amin a görög falu egykori helyét mutatják be. A felvételen látszik, hogy a Sun Cityből nem maradt más, mint az egykori szökőkút két darabja.

***
 

 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wolfram004
2024. július 19. 01:15
Tipikus önkormányzati mutyi. Jól csőbe húzták a tulajokat. A polgi jól jár.
Akitlosz
2024. július 15. 20:11
5m007h 0p3ra70r 2024. július 15. 13:11 A projektre szánt közpénz fogyott el. Többet meg nem kapnak, amíg fel nem mutatják a saját erőt. De saját erőt nem tesznek a tulajdonosok a projektbe ténylegesen elköltve. Így a beruházás évek óta áll. Már régen készen kellene lennie az eredeti tervek szerint. Újabb görög falu, csak ez el sem készül. google street view a félbehagyott közvetlen Balaton parti nagy projektről. www.google.com/maps/@46.9520826,17.8894998,3a,75y,156.02h,80.64t/data=!3m7!1e1!3m5!1sqqTpN4wYHV8Y0HIZgS_KCA!2e0!6shttps:%2F%2Fstreetviewpixels-pa.googleapis.com%2Fv1%2Fthumbnail%3Fpanoid%3DqqTpN4wYHV8Y0HIZgS_KCA%26cb_client%3Dmaps_sv.share%26w%3D900%26h%3D600%26yaw%3D156.0177043345809%26pitch%3D9.358705776900521%26thumbfov%3D90!7i16384!8i8192?coh=205410&entry=ttu Ránagyítva az építkezést bekerítő táblákra látszik a beruházó cég internetes honlapja, de az sem vezet sokkal előbbre. Alaposan rákeresve a projektre is csak igen kevés tudható meg.
kekszalagosautistamarki
2024. július 15. 15:06 Szerkesztve
valamiért a 90-es években úgy gondolták, hogyha a magyar a nyugatot akarja meglátogatni magyarországon (mert a határon ki nem engedik), akkor a külföldi is, ha idejön akkor a nyugatot akarja látni gondolom egyébként a hagyományos görög stílust csak külsőre sikerült megvalósítani, egyébként meg volt 50 fok ezekben a beton szarkofágokban persze görögország egyébként nem nyugat, hanem az egyik legmarkánsabban keleti ország, de ez csak részletkérdés
Obsitos Technikus
2024. július 15. 14:42
Vajon ki volt az az idióta, aki ezt a baromságot kitalálta? Ilyen Suchman-féle lókereskedőre gondolok..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!