A két férfit le is fotózta a portál júniusban, amikor éppen a Károly körúton beszélgettek.
Mesterházy ismét a hatóságok célkeresztjében
Farkas Mesterházyhoz kötődő barátsága azért kifejezetten érdekes, mert a közelmúltban Mesterházy Ernő azzal került ismét a hírekbe, hogy újra vizsgálódik a Központi Nyomozó Főügyészség a vállalkozóval összefüggésbe hozott, Balin található luxusvillapark ügyében.
A hatóságok arra kíváncsiak, hogy pontosan kinek a tulajdonában van és az milyen pénzből vásárolta az öt úszómedencés villából álló komplexumot, amelynek kapcsán
költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt nyomoznak a magyar hatóságok.
Mesterházy jól beágyazott a volt SZDSZ-es körökben
Az üzletember 2004-ben lett Demszky Gábor egyik tanácsadója, majd 2006 és 2010 között főtanácsadójává lépett elő. Egy korábbi indexes interjú szerint minden fontosabb ügy, kiemelt fejlesztés hozzá tartozott, ideértve a magyar politika egyik legbotrányosabb ügyét, a 4-es metró beruházást is. Továbbá Demszky tanácsadójaként feladata volt a Gyurcsány-kormánnyal való kapcsolattartás és a BKV-s ügyekben való eljárás kormányzati szinten.
Néhány évvel később, 2010 februárjának elején Mesterházyt nyomozók
hallgatták ki felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vették.
A rendőrség szerint Mesterházy rábírta a BKV vezetőit, hogy indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek meg. A BKV-botrány kapcsán folytatott nyomozás egészen a Demszky Gábor vezette Városháza vezetőiig nyúlt el, amely félbetörte Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes karrierjét és a közlekedési cég vezetőinek jelentős részét. A Magyar Nemzet kiemelte cikkében, hogy 2012-ben indult büntetőper Mesterházy ellen, ám végül 2016-ban felmentették a vádak alól.