Hazánkon a világ szeme: már a „svájci Tucker” is a magyarokra kíváncsi!

Fotó: Ficsor Márton

Miután az Egyesült Államok legnépszerűbb televízió-műsora, a korábban a Foxon sugárzott, mára az X-re költöző Tucker Carlson Tonight az utóbbi években kétszer is jelentkezett Magyarországról, most a német médiatérben is tanúi lehettünk hasonló eseménynek: vezető magyar politikusokkal készített interjúi mellett népszerű reggeli műsorát, a Weltwoche Dailyt is hazánkból közvetítette a svájci Die Weltwoche.

A svájci lap látogatásának önmagában még nem lenne nagy jelentősége – a német nyelvű médiatér aktuális folyamatainak kontextusában ugyanakkor nagyon is van. Az eltelt évtizedben a német média egyre vonalasabb és egysíkúbb lett, egyre egyértelműbben látszik munkatársai elkötelezettsége a már kormányzó Zöldek elképzelései mellett, s témaválasztás, publicisztika és kérdésfeltevések tekintetében is egyre kevésbé mernek kimozdulni egy szűk fősodratú politikai mezsgyéről, ahová igyekeznek betuszkolni az egymáshoz is közeledő két nagy néppártot, a névleg kereszténydemokrata CDU-t és a névleg szociáldemokrata SPD-t is. Mindeközben a Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) jobbra álló Alternatíva Németországért (AfD) körül – a kormányzóképesség látszatához hasonlóan – nem tudott felépülni minőségi német konzervatív médiatér. Ezt a német olvasók is észrevették, s kihasználva, hogy a német nyelvű médiatér túlnyúlik a németországi médián, egyre inkább svájci német lapokból informálódnak, amelyek a tenden­ciában meglátták az üzleti lehetőséget. Így elsőként a Neue Zürcher Zeitung, aztán az 1933-ban alapított konzervatív Die Weltwoche rukkolt elő újítással: honlap­jaik Németországra, illetve Svájcra súlyozott címlappal is elérhetők, s a minden reggel fél hétkor élesedő Weltwoche Daily is külön német és svájci kiadással jelentkezik. Előbbit jellemzően több mint százezren nézik, utóbbit 20–40 ezer svájci. Ebben a sávban mozog a lap előfizetői bázisa is, a WEMF svájci médiakutató tavalyi jelentése szerint 39 ezer előfizetőjükhöz jutott el Svájcban. 

A Die Weltwochénak 2001 óta Roger Köppel a főszerkesztője, 2006 óta a kiadója is. Köppel 2004 és 2006 között a tekintélyes németországi liberális-konzervatív napilap, a Die Welt főszerkesztője volt, majd 2015-ben a jobboldali Svájci Néppárt (SVP), az ország 1999 óta legerősebb pártja színeiben a parlamentbe választották. A svájci (és például a szlovák, valamint az osztrák) választójog fontos része a preferenciaszavazat, amellyel a választók egy pártlista egy jelöltjét akkor is bejuttathatják a parlamentbe, ha az a párt listás eredménye alapján nem kerülne be. Ezekből a preferenciaszavazatokból Köppel kapta egész Svájcban a legtöbbet, 178 ezret. 2023 decemberéig volt parlamenti képviselő, ezt követően nem indult újra, helyette a Die Weltwoche fejlesztésére koncentrál – olyan projektekre például, mint hogy elkísérje Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a július eleji békemisszió kijevi és moszkvai útjára.

A múlt héten a Weltwoche Daily német és svájci reggeli adása tehát Magyarországról jelentkezett, s vendégként csatlakozott Köppelhez a Mandiner nyomtatott kiadásának főszerkesztő-lapigazgatója, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója, Szalai Zoltán is – az adást a hét végéig több mint százezren látták. Köppel Szalait mint egy konzervatív hetilap vezetőjét konferálta fel, „mert ilyen ugye Magyarországon még létezik” – majd csípősen hozzátette, hogy „ugye, kedves németek, nálatok a sajtó sokszínűsége kapcsán egy kicsit nehezebb lett a helyzet”. Az MCC-ről annyit mondott, hogy egy tehetséggondozó intézmény, amely „ellensúlyt képez annak az egyetemi koncentrációs kockázatnak, ami nálunk Svájcban is jellemző – hogy egyfajta ideológiai egyoldalúság alakul ki”.

Köppel és Szalai a műsor hagyományai szerint áttekintették az aktuális híreket. Elsőként a német szélsőséges Baloldalból kiváló békepárti politikus, Sahra Wagenknecht új pártja, a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) erősödése került terítékre, akivel kapcsolatban Szalai megerősítette: tevékenységét a magyarok is figyelik, miután hazánkban „a 2015-ös migrációs válság óta sokkal tüzetesebben követik a német politikát”, hiszen a korábban pozitívan értékelt, kulturálisan és gazdaságilag is példaképként kezelt Német­ország hazai imázsában hatalmas törést jelentett a 2015-ös év, amikor az – azóta hibásnak bizonyuló – német álláspontnak való ellenszegülés miatt az itthoniak számára érthetetlen módon támadni kezdték Magyarországot. Szalai úgy véli, Wagenknecht alternatíva lehet az AfD azon baloldali szavazóinak, akik csak a fősodratú pártokkal szembeni protestből támogatták a jobb­oldali pártot. Lapigazgatónk arról is beszélt, hogy a német médiában „szűkül a látómező, egyre kevesebb véleményt tűrnek el”, így aztán „hihetetlenül nagy tömegek nem találják az újságjaikat és a pártjaikat – ettől lett naggyá az AfD, és ettől sikeres a BSW is”. A Patrióták Európáért európai parlamenti kirekesztése, valamint az orbáni békemisszióra érkező súlyos brüsszeli bírálatok kapcsán Köppel az iránt érdeklődött, bántja-e a magyarokat a sok kritika, vagy elintézik annyival, hogy bolond lyukból bolond szél fúj. Szalai elmondta, a magyarok nem szeretik, hogy Brüsszelből most ugyanúgy megmondják nekik, mit lehet és mit nem, mint korábban Bécsből vagy Moszkvából; s ugyan hazánk „megszokta, hogy nincs többsége, de azért az furcsának tűnik, hogy már bizonyos véleményeket sem lehet kimondani”, azt pedig kifejezetten nem szíveljük, ha a véleményünk miatt még meg is büntetnek minket.

Szóba került az is, hogy az USA Moszkváig elérő ható­távú Tomahawk rakétákat telepít Európába. Ezzel kapcsolatban Szalai úgy vélekedett: ő a neveltetése során úgy tanulta, az nem jó, hogy hidegháború van, s az 1990-es években Francis Fukuyama gondolatai dominálták a nyugati diskurzust a történelem végéről. „Aztán most azt mondják nekünk, hogy ez mind hamis volt, vissza kell térnünk az 1970-es évekbe azokhoz a dolgokhoz, amelyek ellen küzdöttünk” – mármint a hidegháborús mentalitáshoz. Szerinte vagy az egyik megközelítés a helyes, vagy a másik, de el kellene már dönteni, hogy melyik – az ugyanis „nem jó, hogy alig múltam negyven, és már kétszer láttam fordulni a világot”.

Szalai Zoltán és Roger Köppel megvitatták a német és a brit konzervativizmus jelenét is: lapigazgatónk szerint a CDU elfelejtette korábbi álláspontját, mely szerint tőlük jobbra csak a fal van, s a most koalíciós partnernek kiszemelt Zöldeknek „semmi köze a németországi konzervativizmushoz”; egy CDU–Zöldek-­
koalíció csak növeli majd azon németek amúgy is tetemes arányát, akik nem tudnak pártot választani. Szerinte a brit konzervatívok bukásához ugyanez a tendencia vezetett – hogy a Margaret Thatcher korában még egyértelmű kiállás a baloldallal és az akkor még embrionális állapotban lévő woke ideológiával szemben lassan elpárolgott.

A főszerkesztők szót ejtettek Soros Györgyről is, akivel kapcsolatban Szalai elmondta: Sorosék Kamala Harris körüli mozgolódásából látszik, hogy „politikát akarnak csinálni, csak nem indulnak választáson”. Végezetül a német gazdaságról beszélgettek, melynek mélyrepülésével kapcsolatban Szalai Zoltán úgy fogalmazott: az Magyarországnak is óriási probléma, a németek döntései a magyarokat is érintik.