A kalocsai érsek szerint ha a muszlimokat sértik meg, vérfürdő lett volna a párizsi olimpián

2024. július 31. 13:53

Bábel Balázs tartja, gyávaság volt, ami az olimpia megnyitóján történt.

2024. július 31. 13:53

Nyitókép: Az érsek szerint nem egy pogány lakomát ábrázoltak a megnyitón. Fotó: Wikipedia.

Bábel Balázs kalocsai érsek volt a vendége a Hír TV-n futó Napi Aktuális című műsornak, ahol a botrányos párizsi olimpiai megnyitó volt a téma. Az érsek szerint nem lehet azzal mentegetőzni, hogy egy pogány lakoma képét jelenítették meg a megnyitón, hiszen már az eredeti festmény alkotója, egy holland festő is gúnyképként készítette a festményét. 

Bábel Balázs szerint gonoszság és gyávaság volt, ami az olimpiai megnyitón történt,

hiszen „kicsúfolják a legszentebb szentségünket, az eucharisztiát, amit az Úr Jézus az utolsó vacsorán hagyott meg.” Az érsek szerint azért volt gyáva lépés, mert a keresztények nem lehetnek bosszúállók, hiszen Jézus Krisztus azt mondta, szeressétek ellenségeiteket. Az érsek felhívta a figyelmet arra, abban az esetben, ha a muszlimok vallását sértették volna meg, sokkal keményebb válasz érkezett volna: „Ha merészelték volna a muszlimok szent dolgait gúnyolni, olyan vérfürdő lett volna, hogy abba kellett volna hagyni az olimpiát” – összegzett Bábel Balázs.

Ezt is ajánljuk a témában

A beszélgetést itt nézheti meg:

 

 

 

 

Összesen 146 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
5m007h 0p3ra70r
2024. július 31. 20:28
A franciákon kívül nem bántottak meg senkit. Az előadás azt közvetítette a nagyvala.. világba, hogy a franciák ratyi köcsögök.
..--..
2024. július 31. 18:13
-zsoltkom- "kicsúfolják a legszentebb szentségünket, az eucharisztiát, amit az Úr Jézus az utolsó vacsorán hagyott meg." A keresztény önmaga csúfolja meg a kereszténységet. Már azzal, hogy egyedi módon jegyzik, mit takar egy darab kenyér és egy korty bor... és ezért (is) képes két keresztény Istent kitalálni. A szentség csúfolását akár lehetne istenkáromlásnak nevezni. Meghatározása ez is... " Istent káromolja az →Antikrisztus (Jel 13,1.6), aki a világ részéről Istennek kijáró hatalmat kíván magának; aki ürügyet ad a pogányoknak, hogy Isten nevét gúnyolják (Róm 2,24). A ker-ek is okot adhatnak ~ra méltatlan életükkel (1Tim 6,1). Szt Pál ap. a megtérése előtti életét és a ker-ek üldözését ~nak mondja (1Tim 1,15), vsz. amiatt is, hogy a ker-eket Jézus nevének átkozására kényszerítette." ttps://n9.cl/6vft7
..--..
2024. július 31. 18:13
-zsoltkom- folytatás... A keresztények méltatlan élete, már attól van, hogy a meghatározásban leírták létezőnek. De erős példának (egyébként "végtelenül" lehetne sorolni a keresztény, Istent káromló tetteket) hozom, hogy noname csontvázakból készítettek(!!) hazudott szentek ereklyéit. Időt-pénzt nem sajnáltak halottat gyalázni és a hívő közönséget becsapni. Amikor tarthatatlanná vált az állításuk az ékszereket róluk begyűjtve közös sírba dobálták a csontjaikat... megsemmisítették őket. ttps://n9.cl/952ti
Reszelő Aladár
2024. július 31. 17:58
Ezt nehéz vitatni. Amúgy amikor legutóbb kifigurázták a muszlim vallást, akkor egy komplett szerkesztőséget írtottak ki. Amúgy pedig ez Franciaország: a gúny hazája. Sztrájkolnak a reptéren, szabotáják a saját vasútjukat és teleszarják a Szajnát. Ezek vagytok ti. Amúgy ne legyenek illúzióink, a cikkek már rég elkészültek, hogy ez volt minden idők legjobb olimpiája.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!