Mint írta, az Európai Parlamentből való távozása kapcsán több nemzetközi cég is megkereste az utóbbi időben, de csak azok ajánlatát fogadja el, amelyek semmilyen módon nem ütköznek nagyköveti státuszával.
Fél lábbal tehát Brüsszelben maradok és folytatom a turisztikai szektor érdekében végzett munkámat, de mindenképpen aktív szereplője maradok a magyar közéletnek is, immár közéleti civilként, amolyan politikai szemtanúként”
– fogalmazott Ujhelyi István. A politikus tavaly nyáron jelentette be, hogy nem indul a következő választáson. A képviselő 2022-ben lépett ki az MSZP-ből, ahogy akkor fogalmazott: „valami összeragaszthatatlanul eltört.”
Korábban szocialista párttársa, a nemrég saját pártot létrehozó Mesterházy Attila is hasonló utat járt be, csak ő a NATO a Parlamenti Közgyűlésében. A testületben a szocialista frakció vezetője, majd a közgyűlés alelnöke végül elnöke lett. Mesterházy tavaly hagyta ott az MSZP-t.