Mesterházy azzal folytatja bejegyzését: Szakács Lászlóval, a DK volt Baranya megyei képviselő-jelöltjével, társalapítókként,
új szociáldemokrata, balközép pártot alapítunk, »Szocialisták és Demokraták« néven”.
A DK szerinte egyedül nem tudja megszólítani az összes szociáldemokrata szavazót, „a Fidesztől elforduló, korábban az MSZP-re voksolókat meg végképp nem”. Azt is megjegyezte, hogy az MSZP szavazótábora már évek óta folyamatosan csak csökken, de a „kutatásokból jól látható, hogy több százezer olyan ember van, aki szociáldemokratának vallja magát, mégsem választ magának pártot a palettáról”.
Ezért úgy véli, hogy helye van egy olyan új pártnak, amely „szociáldemokrata értéket képvisel, igazságos Magyarországot akar”. Az új párt hisz a „szabadság-egyenlőség-testvériség gondolatrendszerben, amely nemzeti modernizációt akar erős nemzeti érdekérvényesítés mellett, miközben nem kérdőjelezi meg Magyarország helyét az euro-atlanti szövetségi rendszerben”.
Mesterházy teljes bejegyzése alább olvasható: