Orbán „köpködi a lelátón az undorító szotyoláját”, „Stadion stop” és Farkasházy – íme néhány ok, amiért a foci mostanra tényleg „jobboldali műfajjá” vált

(Nyitókép: Karácsony Gergely Facebook-oldala)

Annál visszataszítóbbat elképzelni sem tudok a lelátón, mint hogy valakinek csupán akkor jön meg a kedve szurkolónak lenni, ha megy a játék. Pedig sok ilyet látni.

gúnyolja a magyar válogatottat, sőt: kiröhögi a „magyarkodást”.

Aztán az ellenszélben folyó munkának beérik a gyümölcse, megjön a siker, kijut a csapat egy világversenyre, milliók ünneplik a játékosokat – a focit mostanáig fikázó fickók pedig hirtelen felveszik a nemzeti zászlót magukra.

A progresszió rabjai

Itt vannak nekünk például az internacionalista szellemiségű baloldali politikusaink. Meg persze a liberális érzelmű világpolgárok. S hogy mi bennük a közös? A haladásba vetett vakhitük. A rendszerváltoztatás óta minálunk éppen azért fogtak rendre össze, mert a progresszió iránti kielégíthetetlen vágyuk felülírta minden más elkötelezettségüket, illetve a természetes közösségek elleni gyűlöletük áthidalta a különbségeket.

Ebből kifolyólag a nemzeti közösséghez való viszonyuk is gyengébb volt annál, mint amit elvárnánk egy polgártársunktól. De ez se lenne olyan fontos, ha nem rugdosták és gúnyolták volna azokat, akik büszkén vállalták a magyarságukat.

Persze voltak és vannak kivételek, ismerek én is nemzeti érzelmű baloldaliakat, de ők a kisebbség. Sajnos...

Megjegyzem, ez az oka annak, hogy

Gyurcsány-hívők, szocialisták, momentumosok, a Párbeszéd és most már a Jobbik is – a hatalmat és a nyugati mintákat mindig is jobban szerették, mint a hazájukat.

Jóban és rosszban egyaránt. Mert itt kezdődik a valódi hazafiasság. Aki helyesen válaszol arra a kérdésre, hogy mi a fontosabb, a magyarság vagy a haladás, az érti, miről beszélünk.

A baloldal és a foci fura viszonya

A foci mindenkié. Ahogy a demokrácia minden vívmánya és az alkotmányos jogok is. A magyar válogatottnak szurkolni viszont nem politikai, hanem morális kérdés. 

A legtöbb baloldali és liberális politikus ezt tévesztette el az elmúlt évtizedekben. Pedig senki nem akarta őket kiközösíteni, senki nem akarta őket a lelátótól távol tartani. Senki nem vitatta volna elkötelezettségüket vagy magyarságukat. Ők távolodtak el.

A háttéremberek is szították a gyűlöletet

Csak néhány elrettentő példa álljon itt.

Farkasházy Tivadar néhány éve azt mondta, hogy amikor kikap a válogatott, akkor mindig azzal vigasztalja magát, hogy

Adódik a kérdés: ki szerzett rossz napot Orbán Viktornak? Az ellenfél? Vagy Farkasházy?

Pedig éppen ő az, aki tényleg ki szokott járni meccsekre, mégis politikát csinál abból, ami nemzeti ügy kellene hogy legyen.

Valójában ez az mintapéldája annak, hogy miként idegenítette el magát a baloldal, hisz senki nem közösítette ki Farkasházyt.

De nézzük meg három olyan vérbeli ellenzéki politikus focihoz való fura viszonyát, akik meghatározták az elmúlt évek közéleti diskurzusát! Egy posztkomcsit, azaz egy régi motorost, egy „új generációs” liberálist, valamint egy városvezetőt.

A baloldali vezér, aki mindent gyűlöl, amit Orbán szeret

Gyurcsány utoljára sportminiszterként „szerette” a sportot. Aztán miniszterelnök lett, és a labdarúgás mostoha évei következtek. De a későbbi DK-elnök igazán akkor mutatta meg a focihoz való valódi viszonyát, amikor (ismét) az ellenzék vezérévé vált. 

Mint kiderült, még Karácsony Gergely mögött is ő állt, mikor 2019-ben meghirdette a „stadion stop” kampányát. (Amiből szerencsére nem lett semmi!)

Aztán jöttek az olyan mondatok, hogy Orbán „köpködi a lelátón az undorító szotyoláját”… és így tovább, évről évre.

Mint a választások és persze a labdarúgóválogatott sikerei mutatják: nem sok sikerrel.

De felesége, Dobrev Klára vitte csúcsra a gyűlölködést. Sőt, a volt árnyék-miniszterelnök (ha van ilyen közéleti pozíció, akkor azt ő töltötte be) elkövette azt a „bravúrt”, hogy egyszerre rúgott bele a vallásos emberekbe és a fociba (és nem a labdába), mikor azt mondta, hogy

Ugye értjük és érezzük a gyűlöletet?

Stop stadion?

Karácsony Gergely hozta a szokásosat – mondhatnánk. 2019-ben ugyanis „stadion stop” jelszóval azt ígérte, hogy nem építenek meg egyetlen új sportlétesítményt sem Budapesten (mert annak az árából sok-sok lélegeztetőgépet lehet venni – ahogy a baloldali demagógia mindig is hajtogatta), aztán

Ezzel a hipokrita magatartással ki is borította azt a bizonyos bilit. Volt is belőle botrány. Jogosan estek neki a főpolgármesternek.

A liberálisok is sem kell képmutatásért a szomszédba menniük

Fekete-Győr András is hatványozottan sokat tett azért, hogy a foci jobboldali műfaj legyen. A momentumos politikus ugyanis 2021-ben, amikor kijutottunk az Eb-re, és idehaza és játszottunk két meccset, egy olyan videót tett közzé, amelyen szurkolóként és politikusként aposztrofálta magát, majd címeres mezt húzott, és úgy sétafikált a Puskás Aréna körül, mintha kicsiny gyermekkora óta óriási szurkoló lenne.

Közben előkerült egy néhány évvel ezelőtti videó, amelyen még teljesen másként látta a magyar focit, s amelyen azt mondta:

Most megint fotókat tett közzé. Persze, mert most éppen ez a „divat”. És Fekete-Győr ismét a Momentum elnöke akar lenni.

Visszahozza Magyar Péter a baloldal hitelét?

A kérdésre még korai lenne megnyugtató választ adni. A kezdés mindenestere nem sikerült jól.

De a probléma inkább az, hogy ez nem a fociszeretetéről szól. Ez a fénykép azt üzeni, hogy

Szurkolónak lenni érdem, nem pedig jog

Azt mondják, hogy a valódi szurkoló a bajban sem hagyja el csapatát. Jóban-rosszban kitart, és a nagyvilág előtt is vállalja a vonzalmát. Kicsit olyan ez, mint a házasság.

Hisszük-e, hogy okkal születtünk magyarnak? Hogy nem a vakvéletlen vetett a Kárpát-medencébe minket, így dolgunk van ezzel a létünktől elválaszthatatlan sajátossággal?

Ebbe nem fér bele az, hogy árulkodom a hazámra, ahogy az sem, hogy csak akkor szurkolok a nemzeti válogatottnak, ha megy a játék, s ha ez a divat.

***