„No war, no gender, no migration!” – az összeurópai problémára milyen bölcs megoldást találhatunk, amely sokkal, de sokkal hatékonyabb ennél? Elő a farbával!

(Nyitókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher)

„Micsoda lenézése az embereknek ez a háborúval riogatás, miközben Magyarországon 40 ezer ápoló hiányzik az egészségügyi rendszerből! Miközben soha ilyen kevés gyerek nem született!” – hallhatjuk újra és újra az európai parlamenti választási kampány finisében.

Csak folytatódna már egyszer végre a gondolatmenet, hogy a lenézve levést nem kedvelő választópolgár megtudja, mi is a terv: hogyan növekedne a termékenységi ráta, miként fényesedne a helyzet Szabolcsban ápolófronton,

Az addig megvan, hogy egy majdani esetleges kormányváltás esetén lenne különálló egészségügyi minisztérium, és az valamiféle rejtélyes afrodiziákumként hatna a húszas-harmincas korosztályra, de Németországban például pont van efféle tárca, ráadásul szövetségi és tartományi szinten egyaránt, ám ehhez képest évente újabb és újabb csúcsot döntenek a természetes népességfogyásban.

Halálozásban a németek valamivel jobban állnak, az olló azonban ott is egyre zárul. Amelyik minisztériumuk szépíteni tudott a népességstatisztikáikon, az legfeljebb a belügy, amely a 29 éves mannheimi rendőrt megkéselő Sulaiman A-t is beengedte, majd menedékkérelmének elutasítása után is megtűrte az országban, tekintettel az afgán férfi időközben született, német állampolgárságú gyerekére.

Ahogy azok az alakok se, akik tavaly a 761 csoportos nemi erőszakot elkövették Németországban. Amire mit mond most, kettőezer-huszonnégyben a CDU egyik tartományi minisztere? „Aki az országunkba jön, annak be kell tartania a törvényeinket.”

És mi a garancia arra, hogy most, 2024-ben kifejezetten birka az, aki nem érzi álproblémának és ócska terelésnek a háború veszélye miatti kiabálást?

De lássunk egy másik idézetet. „Az ápolóhiány akut. Az ápolókon hatalmas a teher. A következmények drámaiak: lezárt ágyak, elhalasztott műtétek és túl kevés idő a páciensekre. Amikor ápolókkal beszélek, szinte mindig elhangzik a mondat: »tulajdonképpen három ember helyett kell dolgoznom«” – akinek a szájából ez néhány hete elhangzott, az nem más, mint Andreas Babler, az osztrák SPÖ elnöke és kancellárjelöltje.

Úgy, hogy van egészségügyi minisztériumuk, amelynek ráadásul a nevében is kifejezetten benne van, hogy az ápolásért is felel!

Ugyanabban az Ausztriában, ahol a tavalyi 1,32-es termékenységi ráta minden idők legrosszabbika volt,

Ott is kizárólag a bevándorlás javít tehát az összképen, de úgy, hogy az a sok-sok szívós, fiatal férfi sem bírja orvosolni az egészségügy humánerőforrás-hiányát.

Ha ezzel szemben Magyarországon létezik olyan, aki bátran ki mer állni a nép elé azzal az ígérettel, hogy ők a magyar költségvetésből, illetve uniós programokból bizony hogy jobban fel tudnák pörgetni a születésszámot és meg tudnák oldani az ápolóhiányt, az ne szemérmeskedjen így, az uniós választások előtt, hanem

Az egészségügy tagállami hatáskör, brüsszeli jogalkotásra ezért nemigen van mód, teljesen fölösleges tehát a brüsszeli mandátumra várni – tessék előállni a metódussal. Különös tekintettel arra a pártra, amelynek alelnöke nem győzi recitálni, hogy korábban mennyire meg volt kötve a keze – most végre szuverén és tettrekész, hát hajrá,

Miként lehetne csöppnyi Felixek és Emmák gőgicsélésétől hangos a Favoriten negyed?

Az összeurópai problémára milyen bölcs megoldást találhatunk, amely sokkal, de sokkal hatékonyabb annál, mint hogy

Az új bezzegországnak számító és az elmúlt 14 évben állítólag jóval ügyesebben sáfárkodó Lengyelországban 2012-ben nagyjából a magyarországival azonos mélységben, 1,33-nál állt a termékenység – 2022-re ők ebből 1,29-et csináltak, az állítólag megbukott magyar családpolitika pedig 1,56-ot. Aki tudja, hogyan lehetett volna ezt még látványosabban feltornázni,

Az, hogy „hazahozzuk a külföldön élő fiatalokat”, önmagában nem túl meggyőző, hiszen pillanatnyilag Magyarországon magasabb a termékenység, mint amikor a fiatalok előtt megnyílt az út Ausztriába és Németországba. Ráadásul 2023-ban osztrákból is 613 000 élt külföldön; 4,4 százalékkal több, mint 2022-ben, pedig náluk nem is lett újabb kétharmados Orbán-kormány – arányaiban tehát

Mégiscsak a négy uniós alapszabadság egyike a személyek szabad mozgása, érdemes tehát kormányoktól függetlenül számolni vele.

Amivel pedig szintén érdemes számolni, az az, hogy az Európai Parlamentben a jövőben is bőségesen lesz alkalom szavazni (és az uniós pénzek ügyében tárgyalni) olyan szövegekről, amelyek a nemi identitásban való elbizonytalanodást elősegítő LMBTQ-lobbinak kedveznek, amelyek az abortusz alapvető joggá minősítésével erodálnák a születendő magzat értékét, vagy amelyek egy permanens bizonytalanságot jelentő háborúba öntenék számolatlanul és a következő nemzedékek kontójára is az eurókat (és a másféle erőforrásokat). A Brüsszelbe kikerülő képviselők pedig ezekről, és csak ezekről fognak tudni dönteni –

Minden más ugyanis a választók lenézése.

***