Menczer Tamás ezzel magyarázta, hogy miért örül Magyar Péter eredményének (VIDEÓ)

2024. június 10. 19:05

„Ha én választhattam volna soros ellenfelet a következő időszakra, akkor én őt választottam volna” – fogalmazott a kommunikációs igazgató.

2024. június 10. 19:05
null

Nyitókép: Facebook

Menczer Tamás a Facebook-oldalán osztotta meg azt a videót, amelyen a 444 és a Telex munkatársainak nyilatkozva értékelte a választások eredményeit. A kormánypárt kommunikációs igazgatója elmondta: a FideszKDNP a vasárnapi EP és önkormányzati választásokat megnyerte, méghozzá „igen impozáns módon nyerte meg”. A politikus hangsúlyozta: az elért közel 45 százalék az egyik legjobb eredmény Európában, a több mint kétmillió fideszes szavazat rekordnak számít az eddigi EP-választásokat figyelembe véve, ha pedig 

ezt az eredményt országgyűlési választásokra vetítenénk ki, az egy újabb kétharmadot jelentene”.

Menczer szerint tanulságként értékelhető, hogy az óbaloldal szereplőit a választók elzavarták. Az újbaloldalnak számító Tisza Párt kapcsán pedig megemlítette, kifejezetten örül Magyar Péter személyének, hiszen ahogy fogalmazott: „Gondolkodtam, és arra jutottam, hogy a tegnap nem is alakulhatott volna jobban. Ugyanis ha én választhattam volna soros ellenfelet a következő időszakra, akkor én őt választottam volna.” A politikus úgy véli, Magyar Péternél most véget ért az illúzió korszaka,

innentől kezdve ő egy számonkérhető, elszámoltatható politikus, és el fogja árulni a szavazóit, támogatóit, 

és ha úgy alakul – és úgy fog, mert ismerjük a karaktert – el fogja árulni a hazáját is. Aki a feleségét elárulta és felvette diktafonnal, az bárkit, bármikor elárul” – fejtegette Menczer Tamás.

A teljes videót alább tekinthetik meg:

 

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
reiblistvan
2024. június 11. 02:36
A Fidesznek van egy nagyon komoly kommunikációs csapata , Tónival az élen ! Szépen , lassan feltérképezik ezt a selyem majmot is , aztán szépen lassan megfojtják ! Ezt csinálták eddig az összes ellenfelükkel ! Kezdve Dávid Ibolya , Torgyán , Gyurcsány, Simicska , Heti Hetes a teljessé igénye nélkül ! Ami persze legális , és profi , és ne legyünk álszentek a világon mindenütt így csinálják a jobbak ! Idő kell hozzá , de hát az van ! Mp van mit támadni elég nagy felületet hagy ! Döbbenet hogy az MSZP is szinte megszűnt létezni , szépen leszalámizódott , mondjuk abban sokan benne voltak ! 94 ben mennyivel nyertek ??
Conduct
2024. június 10. 22:47
Nézzük ezt a fejet.Mindent csinál csak nem örül.
Camael
2024. június 10. 21:48
Nem kell ez a hurráoptimizmus, a Fidesz Gyurcsány miatt lehetett az ami, mint a fény és az árnyék, az árnyék épp most tűnik el, a Fidesz meg utánna fog, ha nem tud megújulni.
cutcopy
2024. június 10. 20:26
MP hamarosan színt is kell majd valljon az EP szavazásokon fegyverszállításokról, migrációról, genderről, és Magyarország büntetéséről, na meg amikor majd Gyurcsányék mellé kell álljon a városházán, hogy meglegyen blfszgeri többsége..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!