Fontos döntést hozott a kormány: kivezetik a kötelező akciózást

2024. június 25. 09:26

A közlemény szerint a kormánynak rövid idő alatt sikerült letörni az inflációt.

2024. június 25. 09:26

Nyitókép illusztráció. Fotó: Ferenc ISZA / AFP

A kötelező akciózással – amelynek köszönhetően a családok olcsóbban juthattak olyan alapvető élelmiszerekhez, mint a kenyér, a hús, a tej vagy a különböző zöldségfélék – a kormány letörte, majd alacsony szintre szorította a háborús inflációt. Az intézkedés elérte célját, így az július 1-jétől kivezetésre kerül, ugyanakkor a kormány a kiskereskedelmi árverseny fenntartása, élénkítése érdekében továbbra is működteti az online árfigyelő rendszert – jelentette be keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A kötelező akciózás rendszerét a kormány a háború és az elhibázott szankciók okozta inflációs-sokk leküzdése, a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében 2023. június 1-jétől a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára vezette be.

2023 augusztusában – az 1 milliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozó – kötelező akciózás mértékét a kormány másfélszeresére növelte, továbbá jelentősen kibővítette az érintett termékkört. A rendelkezés értelmében a kötelező akciózás mértéke 20 termékcsoport esetében – az akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árhoz képest – 10 százalékról legalább 15 százalékra emelkedett. Továbbá a kötelező akciózási szabályok kiterjesztésre kerültek a korábbi 8 árstopos termékfajtára, amelyeket beszerzési áron, illetve ezek közül heti rendszerességgel legalább 2 termékfajta esetében valamennyi terméket a beszerzési árhoz viszonyítva minimum 15 százalékkal olcsóbban kellett kínálni – idézte föl az NGM.

Az intézkedésnek köszönhetően a családok olyan alapvető élelmiszerkategóriák termékeit vásárolhatták meg lényegesen olcsóbban, mint például a baromfihús; tej, tejföl és helyettesítői; sajt; kenyér; péksütemények; száraztészta, rizs; friss gyümölcs; friss zöldség.

Jól vizsgázott a rendszer

A kötelező akciózás rendszere hatékony és eredményes volt, az online árfigyelővel együttesen érdemben járult hozzá, hogy a kormány először letörje és egy számjegyűre csökkentse az inflációt, majd azt alacsony, 4 százalék körüli szintre szorítsa vissza. A kötelező akciózás és az online árfigyelő mindemellett kíméletlen versenyt generált a kiskereskedelemben. Ennek eredményeképpen az élelmiszerinfláció éves alapon az elmúlt hónapokban 1 százalékra esett vissza, sőt májusban az előző hónaphoz mérten csökkent az élelmiszerek ára.

Az infláció visszaszorítása következtében 2023 szeptembere óta újra emelkednek a reálbérek,

 azaz egyre többet ér a családok jövedelme, amely hozzájárul az óvatossági motívum fokozatos oldódásához, ezen keresztül pedig a fogyasztás növekedéséhez. Ez tükröződik vissza a kiskereskedelmi forgalom hónapok óta tartó emelkedésében és a rekord szintet elérő turisztikai keresletben is.

Ezt is ajánljuk a témában

Érdemben nőttek a keresetek, bőven az infláció felett!

A Makronóm Intézet elemzője szerint idén éves átlagban várhatóan 5 százalék alatt alakulhat infláció, és így – a friss KSH átlagkereseti adatokat figyelembe véve – akár 7 százalékos reálbérnövekedés is várható 2024 egészében a magyar gazdaságban.

Mindez segíti a gazdaság helyreállását és a növekedés ütemének fokozását.

A kormány az inflációs folyamatokat, valamint a kapcsolódó intézkedés-rendszert vizsgálva megállapította, hogy a kötelező akciózás elérte célját, ugyanakkor a kiskereskedelmi szereplők közötti fokozott versenyt továbbra is fenn kell tartani, mert az a családok érdekeit szolgálja. A kormány mindezekből következően arról döntött, hogy 2024. július 1-jétől kivezeti a kötelező akciózást, míg a verseny támogatása érdekében folytatja az online árfigyelő rendszer működtetését – összegezte az NGM közleménye.

(MTI)

 

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2024. június 25. 20:03
Az élelmiszer infláció, egy Fideszes hazugság, ilyen fogalom nincs. Élelmiszer drágulás van, melynek oka, a forint vásárlóértékének csökkenése, annak folyamatos leértékelése miatt. Most egy euró 396 Ft. Mennyi volt 2006-ban?
Pelso j.
2024. június 25. 14:56
Az infláció letörése szimpla hazugság, viszont a félbiteseknek jó kedve lesz tőle mára. Az akciózás kivezetését meg az emberek fizetik meg, a kereskedők járnak jól. Tapsot, birkák!
gekk
2024. június 25. 13:01
Ostobáknak jó ez a kormánypropaganda. Persze itt kötelező szemlézni. Van az a pénz ...
Namond
2024. június 25. 12:03
Béke poraira, élt fél évet a remek - Bayer Zsozsós - kormányzati intézkedés. Az orbáninfláció pedig velünk van, egy euró 396 Ft és drágít minden import terméket, a WC papírtól, a tengeri halon át, a százas szegig és klaviatúráig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!