Ez a Magyar-féle demokrácia: ő eldöntötte, a hülyékkel utólag megszavaztatja

2024. június 17. 17:38

Ez egy vallási szekta, amelynek Magyar a szektavezére, de a főpapja és az istene is.

2024. június 17. 17:38
null
Bartus László
Bartus László
Amerikai Népszava

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

„Magyar úgy szerzett 30 százalékot, hogy mindvégig hazudott a kampányban, becsapta a választóit. A felsorolt nyolc érvet előre is tudhatta, az egész egy nagy bullshit, ennyi erővel minden ország minden pártjának az első emberét kellene az EP-be küldeni, ahol egyáltalán nincs erről szó. Az egész a pénzről, az önmutogatásról, a karrierről és az arany életről szól.

Magyar azt akarja előadni, hogy Brüsszelből, EP-képviselőként fog egy pártot felépíteni, vezetni, közösséget formálni, ellenzéki tevékenységet kifejteni. Teljesen egyértelmű az, hogy a Tisza Párt továbbra is őt jelenti, legfeljebb általa ismert kipróbált embereit veszi fel, a sok hülye emberrel pedig elhiteti, az egyszemélyes párt a nyerő, mert ő nem tűr senkit.

Ez egy vallási szekta, amelynek Magyar a szektavezére, de a főpapja és az istene is.

(...)Magyar egyelőre némán hallgat a fővárosi listáról, amelynek lényege, hogy megbénítsa a várost és az ellenzéki polgármestert. Először »a nylon harisnya, utána a moher pulóver«, ahogy a mondás tartja. Előbb rányomja a hívekre, hogy ők akarták Brüsszelbe küldeni, aztán a fővárosi közgyűlésbe is beül, ha az is jól fizet. Mert ő azt is bírja.

A Magyar-hívők a hirdetésben keresett és átláthatatlan módon kiválasztott jelöltekre szavaztak, akikről semmit nem tudhattak, de most utólag kiderült, hogy nem ők mennek Brüsszelbe, hanem egyrészt Magyar, másrészt, akit még kiválaszt, mert csak 10 nap múlva nevezi meg a listát. Mivel ezek is »fantom« nevek voltak, úgyis tökmindegy.

Persze, ezt is lehetett tudni, ha ugyanazokat jelöli mindkét listán, akkor nem tudnak egyszerre két helyen lenni, kivéve Magyart, de az emberek mind bedőltek ennek a sok hazugságnak és átverésnek. Kamu, hogy a »káderhiány« okozta, mert az 1,3 millió ember közül lehetett volna állítani két tucatnyi külön listát, akik úgyis csak Magyar bábjai.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Martell 2
2024. június 19. 00:44
Nahát, ha Feri és Klárika veszélybe kerül, hirtelen elkezdi látni a valóságot a szektás hibbant.
Chekke-Faint
2024. június 18. 17:09
Jól van Baltuskó, de az tudtad ezek a hülyék melletted álltak pár hónapja. Te hülyékkel dolgozol és hülyékkel vagy körülvéve? Igen mert te is ugyan olyan hülye vagy.
Szuperszig
2024. június 18. 15:22
A ballibbant fostalicskákon kívül volt aki mást gondolt????
csapláros
2024. június 18. 14:08
El se lehet hinni, hogy ezt a magyarság ellensége, a Bartus írta, mintha hájjal kenegetnék az olvasót. Pedig a papírforma szerint Bartusnak IGAZÁN TUDNIA KELLETT volna a tavalyi fiaskó óta az ellenzékre (Makizaj, Dobreva, Fletó, Fegyőr, stb.) kiadott és szemmel látható (lásd csak kiket is ebédeltetett a bandzsa buzi helytartó? celebeket, influenszereket?) kilövési engedélyről, és a nincs hálózat háttérhatalomról, amelyik a Magyar Péter féle jelölteket is a tálcán kínálta... Most vagy nagyon ravasz ez a Bartus, vagy hülyébbnek nézi az olvasókat a szokásosnál is... Kac-kac...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!