A Telex csúsztatott, a Nyugati Fény pedig helyesbítést kért, a történet itt messze nem ért véget

2024. június 30. 15:01

Furcsa módon történt meg a javítás.

2024. június 30. 15:01

Nyitókép: Kőhalmi Péter / AFP

Több napos késéssel és tévesen a DK-közeli Nyugati Fénynek tulajdonítva számolt be a Telex az Amerikai Népszava, Bartus László nevével fémjelzett, a 444.hu portált érintő kezdeményezéséről. Amikor a Nyugati Fény helyesbítést kért a Telextől, mert nem ők álltak a kezdeményezés mögött, a javítás meglehetősen furcsa módon történt meg – írta meg a Media1. Miután szombat reggel Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és korábbi miniszterelnök is megszólalt a 444.hu portálon napokkal korábban megjelent „A paprikajancsi visszatér 3 – Feri nem megy a kutyák közé” című cikk stílusa és szóhasználata kapcsán, a Telex végül beszámolt arról, hogy a 444 ellen csütörtökön kezdeményezés indult, amelyben az embereket az előfizetéseik lemondására buzdítják.

Az ügy több napon át nem érte el a Telex ingerküszöbét, annak ellenére, hogy több médium is foglalkozott vele, azonban Gyurcsány reakcióját már megírták. A lap szerint a 444 bojkottját a DK-hoz közeli Nyugati Fény indította, amely az előfizetések lemondására buzdított, azonban valójában a kezdeményezést Bartus László, az Amerikai Népszava főszerkesztője indította, és az Amerikai Népszava hasábjain jelentette meg a felhívását. 

Bár a Nyugati Fény is beszámolt a kezdeményezésről csütörtökön, egyetértését kifejezve a 444 „kocsmai stílusú” cikkével kapcsolatban, nem szorgalmazták az előfizetések lemondását, csupán idézték Bartus cikkét.

További érdekesség, hogy a Telex nem említette Bartus Lászlót és az Amerikai Népszavát, miközben a cikk javítása sem sikerült jól. 

A Nyugati Fény stábja korrekciót kért a Telex szerzőjétől, Előd Fruzsinától, mivel furcsállották, hogy csak az Amerikai Népszava kezdeményezéséről beszámoló portált említette meg, és nem a tényleges kezdeményezőt. Bár a cikket frissítették, az Amerikai Népszava továbbra sem szerepel benne, és a kezdeményezést „állítólagos” mozgalomként említik, mintha kétségbe vonnák annak létezését. 

 

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2024. július 01. 18:04
Pisztáciát és hideg sört. Minden pofon jó helyre megy.
Nimril
2024. június 30. 19:50
Nincs amúgy ebben semmi különleges. A kommunista lételeme a gátlástalan hazudozás, majd annak másra kenése; az egymás hátba szúrása, kivégzése, lejáratása köztük egyfajta életfenntartó ösztön. Most ferire adták ki a kilövési engedélyt az elvtársak. Szar ügy. :)
bozso-az-ordog-es-annak-ugyvedje-69
2024. június 30. 19:39
Imádnivaló, amikor a független-objektív média cicaharcot folytat. Még a sör-virsli versenyeknél is jobban élvezhető!
Nimril
2024. június 30. 19:18
A szereplők halmazainak metszete a hazaáruló, patkány, féreg lét. Jó a műsor!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!