nagy nyilvánosság által hozzáférhető tartalommegosztó felületre feltöltötte.
A férfi ezt követően sem hagyott fel a terrorszervezet működésének támogatásával, amelynek során az Iszlám Állam népszerűsítése céljából általa létrehozott, bárki által elérhető szerverre további magyar nyelvű propagandakiadványt és a terrorszervezetet buzdító vallási énekeket töltött fel – írták. Közölték, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a TEK közreműködésével a fiatalt elfogta, az őrizetének elrendelését követően gyanúsítottként hallgatta ki háborús uszítás bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt, majd a bizonyítás megnehezítésének, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel letartóztatásának elrendelését indítványozta. A letartóztatás elrendeléséről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója szerdán dönt.
(MTI)