Így lopták el a padon hagyott pénztárcát a magyar fürdőben (VIDEÓ)

2024. május 07. 10:16

A vádlott nő a családja jelenlétében gátlástalanul tulajdonította el a tárcát.

2024. május 07. 10:16
null

Nyitókép: Képernyőkép/Magyarország Ügyészsége Youtube-oldal

 

Hétfőn került fel Magyarország Ügyészségének Youtube-oldalára az a videó, amiben látható, ahogy még 2023 nyarán a komáromi Brigetio Gyógyfürdőben ellopják az egyik vendég pénztárcáját, amit a pár méterrel arrébb lévő padon hagyott – írja az Index

Jól kivehető a videóból, hogy egy másik vendég – a családja jelenlétében – eltulajdonítja a pár méterrel arrébb lévő padon hagyott tárcát.

 „A vád szerint a sértett jegyet vásárolt a pénztárban, majd leült a padra, és maga mellé tette a pénztárcáját, amelyben összesen 130 ezer forint, bankkártya és személyes iratai voltak – ez már Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivőjének közleményéből derült ki.

A férfi mikor észrevette, hogy nincs meg a tárcája, visszament a padhoz, de már csak a hűlt helyét lelte. A vádlott nő a pénztárcában lévő készpénzt elköltötte, a benne lévő bankkártyákat és iratokat a tárcával együtt kidobta. A Komáromi Járási Ügyészség közérdekű munkabüntetést kért az asszonyra, és az okozott kár megtérítését.

 

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindenhova
2024. május 08. 09:32
Kommentelőknek: Tévedésben vagytok. Nehogy már az legyen a bűnös aki feledékeny! Ha kirakok 100.000 csilliárdnyi vagyont ahhoz sincs senkinek semmi köze. A született tolvajokak meg le kell darálni, olyan büntetéseket kellene kiszabni, h. már attól is rettegjen ha meglát egy elhagyott pénztárcát.
Patika
2024. május 07. 15:11
Istenem kevés vót a seggélly...
auditorium
2024. május 07. 14:31
Alkalom szüli a tolvajt. Hogyan lehet letenni a padra a pénztárcát és eltávolodni tőle ? Ráadásul sok pénz volt benne egy fürdőzésre. Van aki a nadrágszárában lévő gombbal zárható zsebbe teszi pénzét és igazolványait, útlevelét. Felszáll a tömött metróra külföldön és biztonságban érzi magát. Arra nem gondol, h. vannak kiskorú tolvajok, akik ezt tudják és észrevétlenül kiveszik a zsebéből a tárcát. Van, aki vállra veti a ridikülét és nem veszi észre a tömegben, h. valaki hátulról belenyúl . Sok a munkakerülő és a potyaleső, aki lopásból él. Az ügyesebb tolvajok HACKEREK pedig az online bankszámláról próbálnak levenni nagyobb összegeket telefonfelhivással vagy e-mail levéllel. Eddig egyre több embert csaptak már be külföldön is. Már nem a bankrablás a divat, hanem a hackertámadás. Sokan visszasirják a takarékbetétkönyveket.
Bácskai Bicska
2024. május 07. 11:09 Szerkesztve
Ha én egy csinos, huszonéves bombázó vagyok, akkor nem szállok fel anyaszült meztelen és tátott szájjal egy frontkatonákkal teletömött hálóvagonba. Ha nekem 130 ezer Ft van a bukszámban, plusz abban a fél életemet meghatározó dokumentumok lapulnak, akkor minimum a nadrágom elülső zsebében hagyom duzzadni, hogy érezzem a jótékonyan megtömött nyomását ott, ahol nekem kedves. Semmi esetre se pakolom magam mellé egy közfürdő padjára. Aki ennyire keresi a bajt, ennyire nemtörődöm, ilyen feledékeny, azt nemigen tudom sajnálni. Ettől még azért vannak rendes emberek: a múltkor egy kifejezetten gyanús kinézetű figura előzékenyen figyelmeztetett a villamoson, hogy kilóg a farzsebemből a pénztárcám (pénz nem, csak a BKV bérlet volt benne): "Uram, ez vagy kiesik, vagy kilopják" – mondta. Megköszöntem. Alighanem egy jóindulatú profi volt. Látta rajtam, hogy én meg egy csóró, balfácán vagyok csupán, kár kockáztatnia. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!