Azért a merénylő még maradhat merénylő?

Nyitókép: RTVS/AFP

„Ez nem olyan, ami kihozza az embert a sodrából, ez inkább elkeserítő és félelmet keltő történés. De ami közvetlen eztán jött, az maga a földi pokol. Nem akarom azt mondani, hogy voltak illúzióim a kommentszekció empátiájáról, de ami a tragédia után ellepte a Facebookot, az a legalja. A legválogatottabb kárörvendések, önigazolások sokaságát olyan viccesnek szánt megfejtések követték, melyek szerint Orbán Viktor lesz a következő, van oka félnie a magyar miniszterelnöknek, így jár, aki keresztbe tesz Európának, és egyként hősként ünnepelték ezt a gyilkos Juraj Cintulát, hovatovább reményeiket fejezték ki, hogy Cintula magyar megfelelője hamarosan megmutatkozik, hogy aztán az itthoni »kommentszekció« pajzsra emelve heroizálja majd. Talán a leendő magyar Cintulát még egy következő kormányban is el tudnák ezek képzelni, akár belügyminiszterként. Én már semmin sem lepődöm meg.

Persze, ahhoz mindegyik gyáva, hogy saját maga puszta kézzel kövessen el ilyen gaztettet, de a Facebook rögtönítélő bírósága tulajdonképpen már rég rendelkezik a halálos ítélettel a miniszterelnök felett, csak még nem jött el az a gonosztevő, aki végre is hajtja. Érdekes, megfigyeltem azt is, hogy

 Most valahogy nem mintademokrácia a hazai haladárok szemében északi szomszédunk. A miénk, tudjuk, régen nem az, és biztos csak az isteni szerencse folytán nem volt a mi demokráciánkban merénylet vezető politikus vagy akárcsak mezei politikus ellen. További borzalom, hogy balga módon azt hihetnénk, hogy tahó férfiak élik ki beteg lelküket kommentekbe ágyazva, de nem! Meglepően sok, látszólag normális, rendezett hátterű, mindenféle korosztályt képviselő nő is beállt a sorba Orbán halálát kívánni. Beért a sok évnyi tudatos hergelés. (...)

De amikor elindult a diskurzus a merénylő ideológiai meggyőződésén, hogy balos vagy szélsőjobbos, nekem inkább azonnal az jött le, hogy annyira beteg lelke lehet Juraj Cintulának, hogy semmi értelme logikai összefüggéseket keresni. Ő egy gyilkos!  Zártosztályon lett volna a helye eddig, mostantól pedig mehet a börtönbe. Azonban az, hogy a balliberális – kényesebb kollégák kedvéért kormánykritikus – oldalon helyet foglaló újságírótársaim többsége ezen lovagol, hogy mi mit írtunk az elkövetőről politikailag, »pedig holott azonban momentán bebebeee« az nem is úgy van, és nem magát a borzalmat fejti meg, elemzi, értékeli, hanem a NER-es médianyilvánosságot ekézi ebben a pillanatban is, azért mégiscsak felháborító! Egyikőjükből szabályszerűen ki kellett követelnem, hogy legalább a merénylet tényét ismerje már el.

Ami megtörtént most Szlovákiában, az alapján épp ti és mi, mindenféle újságírók most összetehetjük a kezünket, hogy nem halálfélelemben kell végezni a munkánkat, mint pár kilométerrel feljebb. Robert Ficót barátnak nem, de erős szövetségesnek gondolom, aki az életéért küzdött nemrég. Ti meg azon moralizáltok, hogy mi milyen szövegkörnyezetben írunk róla, ahelyett, hogy kigyomlálnátok a saját mocskos kommentszekciótokat!”