Virágozzanak odahaza az antifák

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

„Az olasz nőnek a börtönviszonyok elleni folyamatos tiltakozása, sőt már-már hőssé emelkedése (az EP-választáson is el akarják indítani, mert az Európai Parlamentben még nincs elegendő szélsőbalos, vérgőzös anarchista idióta…) annak is köszönhető, hogy a fogva tartás összekapcsolható az erőszakos állammal, az elnyomással, a diktatúrával.

A történelemben bőven voltak persze olyan időszakok, amikor ez igaz volt, maga Jézus is fontosnak tartja, hogy „felkeressük” azt, aki raboskodik, nagypénteken pedig egyenesen azért könyörgünk, hogy „a börtönöket nyissa meg”. Kossuth is volt börtönben, majd kormányzó lett. Václav Havel 1989 tavaszán még mint politikai fogoly a rácsok mögött ült, de mire véget ért az esztendő már köztársasági elnök volt.

Csakhogy Ilaria és társai nem politikai üldözöttek egy diktatúrában, hanem köztörvényes bűnözők, akikre egy jogállamban le kell sújtani. A börtönbüntetésnek alapvetően három funkciója van: az elrettentés, a megtorlás és az elszigetelés. Az antifák esetében legfontosabb talán az utolsó szempont, hiszen míg egy adócsaló bűnéért méltó valamiféle megtorlásra, de a társadalom tagjaira a jelenléte nem veszélyes, addig ezeket az utcai kommandósokat szükséges elszeparálni, nehogy megint lecsapjanak.

Mivel a tetteit itt követte el, logikus, hogy Magyarországon bűnhődjék, de hosszú távon kiadható az olasz hatóságoknak, amennyiben garantálják, hogy nem tér vissza hozzánk. Mert végső soron nekünk mi közünk az ő fiktív háborújukhoz? Hagyjanak minket békén a magunk szokásai, nézetei és életformái között, mi sem megyünk, hogy elmagyarázzuk nekik egy-két sallerrel, hogyan kellene helyesen élni.”