Magyar Péter az Orbán-rendszer Prigozsinja – és pont annyit is ér

Nyitókép: HANDOUT / TELEGRAM / @ RAZGRUZKA_VAGNERA / AFP

Okulásunkra sántító párhuzamot ajánlok: Magyar Péter az Orbán-rendszer Prigozsinja. Kifejtem.

2023. június 23-án Jevgenyij Prigozsin, a Wagner milícia kétes magánéletű és mindaddig az orosz hadvezetéssel kötelékben repülő parancsnoka elfoglalta az orosz Déli Katonai Körzet főparancsnokságát a dél-oroszországi Rosztov-na-Donuban, miután két problémáját nem tűrhette tovább: 

Oroszország akkori első számú belpolitikai ügyében, Bahmut elfoglalásában játszott szerepe országos ismertséget kölcsönzött neki, melynek alapján elhitte: hatalmában áll kikényszeríteni ellenlábasai bukását, és birtokában van az ehhez szükséges politikai képességeknek. Fellázadt. A rendszer fejével, Vlagyimir Putyinnal kapcsolatos pozíciója mindvégig tisztázatlan volt: bár pusztító kritikáival eleinte kizárólag Sojgut és Geraszimovot célozta meg, a lázadás sodrásában már nem túl magabiztos támadásokat intézett a náluk jóval népszerűbb Putyin irányába is.

míg korábban azt szorgalmazta, hogy Oroszország a háború megnyerésének érdekében változzon néhány évre Észak-Koreává, lázadás közben már úgy fogalmazott, hogy a háborút hazugságokra alapozva indította meg Putyin. Impozáns katonai jelenlétével rég nem látott reményt adott a Putyin-rendszer ellenségeinek, a nemzetközi sajtó az orosz rezsim törékenységéről cikkezett. Végül azonban – a fegyveres erők elenyésző részét leszámítva – lázadását csak olyanok támogatták, akik a Putyin-rendszerrel eleve szembenálltak;

Végül valahol Voronyezs és Moszkva között lázadása nemes egyszerűséggel elfogyott. 

2024. március 14-én Magyar Péter, a Magyar Bankholding felügyelőbizottságának és a Volánbusz igazgatóságának kétes magánéletű és mindaddig a NER-rel kötelékben repülő volt tagja pártalapítást és rendszerbuktatást jelentett be a budapesti Andrássy úton, miután két problémáját nem tűrhette tovább:

Magyarország akkori első számú belpolitikai ügyében, a kegyelmi ügyben játszott szerepe országos ismertséget kölcsönzött neki, melynek alapján elhitte: hatalmában áll kikényszeríteni ellenlábasai bukását, és birtokában van az ehhez szükséges politikai képességeknek. Fellázadt. A rendszer fejével, Orbán Viktorral kapcsolatos pozíciója mindvégig tisztázatlan volt: bár pusztító kritikával eleinte kizárólag Rogánt és Tiborcz Istvánt illette, a lázadás sodrásában már nem túl magabiztos támadásokat intézett a náluk jóval népszerűbb Orbán irányába is. Hasonlóan tisztázatlan volt a viszonya az Orbán-kormány szakpolitikai intézkedéseihez is: míg eleinte arról beszélt, hogy „egyébként jó irányba megy csomó minden az országban”, és a legfontosabb külpolitikai kérdésekben is elismerte a kormány igazát, lázadás közben már lejárt ellenzéki lózungokból állította össze beszédét. Impozáns médiajelenlétével rég nem látott reményt adott az Orbán-rendszer ellenségeinek, a nemzetközi sajtó a Fidesz-kormány törékenységéről cikkezett. Végül azonban – a kegyelmi ügy miatt kiábrándult jobboldali szavazók elenyésző részét leszámítva –

a magyar liberális értelmiséget sikerült meggyőznie, jobboldali választók széles tömegeit ellenben kevésbé. Végül valahol az EP-választás és az amerikai választás között lázadása nemes egyszerűséggel elfogy majd.

Oroszországot és Magyarországot természetesen világok választják el egymástól,

Szlovákiába való megegyezéses áttelepítésére sem lesz szükség, és senki semmilyen adminisztratív módszerrel nem fogja megakadályozni azt sem, hogy annyi választáson célozzon meg hőn áhított bársonyszékeket, amennyin csak szeretne.

Ugyanakkor elkerülhetetlen sikertelenségének gyökere ugyanabban van, mint Jevgenyij Prigozsiné: abban, hogy nem a problémát oldja meg. 

Csakhogy az ellenzék problémája Magyarországon nem abban van, hogy Orbán Viktor ellenségei ne lennének minimális politikai tehetséggel kellően összefoghatóak. Azok, belföldön és külföldön is. Az ellenzék problémája az, hogy Orbán Viktornak nemes egyszerűséggel túl sok a támogatója.

hanem az általunk vallott eszmék Európában egyedüli és a lehetőségekhez képest legjobb politikai képviselete. S amíg mi nem leszünk érdemben kevesebben, addig minden egyéb látványos siker fabatkát sem ér.

Lehet és lesz is ma nagy tüntetés a Kossuth téren, ahogy volt a túlóratörvény elfogadásának idején is. Lehetnek és lesznek is többszázezres Facebook-oldalak, szurkolhatnak és szurkolni is fognak egy emberként ellenzéki érzelmű polgártársaink. Sőt, megkockáztatom: lehetnek és lesznek előbb-utóbb Magyar Péternek itt-ott-amott mandátumai is. Látott már ilyen impulzív mozgalmakat Közép-Európa Igor Matovičétól Miroslav Škoróén át Szlavi Trifonovéig és Robert Golobéig, változó sikerrel. Nem ezek a perdöntő szempontok.

Hogy mi kint leszünk-e a tüntetésen, hogy mi adunk-e a mandátumainkból, hogy mi feladjuk-e tizennégy éve nagy műgonddal építgetett politikai művünket a rövid kanócú messiás két villogó szeméért. És annak, hogy mi hosszú, tömött sorokban így tennénk, egészen pontosan semmiféle jele nincsen.

Így hát hiába minden. Magyar Péter az Orbán-rendszer Prigozsinja. És pont annyit is ér.

*