Több százéves temetőre bukkantak a kecskeméti belvárosban

„A középkori és kora újkori Kecskemét egyik legrégibb temetőjére leltek a régészek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének felújításához kapcsolódó munkák újabb szakaszának megkezdésekor” – közölte Fazekas András Kristóf régész az MTI-vel.

Több, mint 600 éve kezdhették el építeni a most megtalált tornyot

A Kecskeméti Katona József Múzeum régész muzeológusa felidézte: a ferencesek az 1640-es években kapták meg a területet, ahova több, feltehetően faépületet építettek, de ez az épületegyüttes 1678-ban leégett. A most is álló barokk kori, négyzet alaprajzú kolostort a tűzvész után kezdték el építeni, beleásva a középkori Kecskemét városközpontjába.

A Kéttemplom köz felől látható, toronyszerű kiugró rész viszont sokkal korábbi. A kulcslyukszerű lőrések alapján feltehetőleg még az 1400-as évek kezdetén építhették. Az intézet szobáinak mélyítése során ezt, az alapfalak között megmaradt magot tárták fel.

A régész kiemelte: a kecskeméti Kodály Intézet felújítását megelőző feltárás Kecskemét belvárosában az egykori kolostor falain kívül, a Kéttemplom közben folytatódik.

18 csontváz, és számos csont került elő

Az elmúlt hetekben kutatott terület mindössze 15 négyzetméternyi volt és régészetileg már ismert. Itt helyezkedett el – a mai Romkert területén, a templom előtti Kálváriától egészen a Kodály Intézet bejáratáig – a 14. század második felétől egészen 1778-ig a középkori és kora újkori Kecskemét egyik legrégibb temetője. A 18. század végén Mária Terézia rendelettel szüntette meg a városon belüli temetkezéseket és jelöltette ki az új sírmezőket a városok határain kívül.

A munkálatok során a szakemberek több szinten 

Fazekas András Kristóf szerint a nagyfokú bolygatás okai között szerepel a zsúfolt városi temetők sajátossága, az évszázadokon keresztül történő rátemetkezés, de pusztítást okozott a 18. század elején felépült kolostor északkeleti fala is, akkor ugyanis nem exhumálták az elhunytakat. Végül pedig a legújabb korban a különféle építkezésekhez, közműfektetésekhez kapcsolódó földmunkák szintén bolygattak, pusztítottak sírokat.

A múzeum munkatársa elmondta: a temetkezési szokásokra utaló jelek a famaradványok és a koporsószegek, amelyek arról árulkodnak, hogy deszkakoporsóba temették az egykor itt élők halottaikat. A csontvázak tájolása egységesen délnyugat-északkelet irányú volt és megegyezett a Barátok temploma tájolásával.

„A régészek az egykori temető területén túlnyomó többségben csecsemők és gyermekek maradványait találták meg, ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a temető felsőbb rétegeit kutatták, és az eddigi tapasztalatok alapján a fiataloknak nem ástak olyan mély gödröket, mint a felnőtteknek, így maradványaik magasabban feküdtek” – magyarázta a szakember.

A mellkastól lefelé megsemmisült kislány sírja magasan, a jelenlegi járószinttől mintegy 70 centiméter mélységben feküdt, szinte közvetlenül a templom szentélye mellett. Rövid élete ellenére fejére egy igen díszes, bronzspirállal kivarrt gyöngyös pártát helyeztek temetésekor. Zay Orsolya, az egri Dobó István Vármúzeum régészének szakvéleménye szerint ezt a típusú fejéket az 1600-as években használták.

„A koponyát és a pártát egyben emelték ki és konzerválták, lehetőséget teremtve arra, hogy az egykor élt kislány pártája egy restaurátor műhelyében nyerje vissza eredeti szépségét” – tette hozzá Fazekas András Kristóf.

(MTI)

Nyitókép illusztráció. Forrás: You Tube, képernyőmentés