Szuverenitás vs. progresszivizmus

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton

„A helyzet közel kétszáz év leforgása alatt jottányit sem változott, csak most éppen a magyar miniszterelnök az, aki az elnyomó, progresszív, úgynevezett »européer« liberálisokkal szemben fölemeli a szavát, és megpróbál gátat szabni a globalista erők ármánykodásának. De ugyanez a helyzet Amerikában Donald Trump korábbi elnökkel is, aki az amerikai mélyállam és a már itthon is jól ismert Soros-féle nyílt társadalom ellen küzd a mezőnyben egyedüliként, és próbál meg változtatni a dolgok jelenlegi állásán. Közös bennük, hogy a politika, amit képviselnek, újbeszélül mondva korántsem PC, ezért a haladók minden eszközzel megpróbálják megakadályozni, hogy ez a politikailag nem korrekt gondolkodás teret nyerjen, és ne adja isten szavazatok formájában manifesztálódjon a közelgő amerikai vagy az európai parlamenti választásokon. Az elnyomás eszközei persze különbözhetnek: a tengeren innen pénzbeli zsarolás, a tengeren túl börtönnel való fenyegetés, de mindkét esetben: elszigetelés, ellehetetlenítés. Nyugodtan mondjuk ki, nem más ez, mint ideológiai terror, végső soron a totalitarizmus egy puhább formája – csak most liberális köntösbe csavarva.

A kommunizmusban megedződött közép-európaiak számára nincs ebben semmi újdonság. Gondolhatunk itt a gyermekvédelem ügyére, amely szintén szorosan kapcsolódik napjaink szabadságküzdelmeihez. A különbség »csupán« annyi, hogy a kérdés ez esetben még húsba vágóbb, hiszen ha a gyermekek védelméről van szó, mindannyian rögtön megszólítva érezzük magunkat, azonnal a saját gyermekeinkre gondolva. Magyarországon egyelőre csak elborzadva olvassuk a híreket a nyugati országokból a 14 év alattiak nemátalakító műtéteinek engedélyezéséről, akár szülői beleegyezés nélkül is. Vagy stílusirányzat-kalauzokról, amelyekben meg akarják mondani nekünk, hogy mely nemekre utaló szavakat használhatjuk a kommunikációban és melyeket nem. 

Mi ebből nem kérünk. Ehelyett inkább azt üzenjük a progresszíveknek, hogy a gyermekeink védelméről nem vagyunk hajlandóak kompromisszumot kötni, hiába fenik a fogukat a woke elmebaj képviselői. Hiszen ne legyen kétségünk: ha az előbb említett példák még távoli problémáknak is tűnnek számunkra, egyre közelebb és közelebb kerül hozzánk ez a jelenség, ezért nekünk újabb és újabb ötletekkel kell előállnunk, és a csírájában kell elfojtanunk az ilyen és ehhez hasonló próbálkozásokat.

Emellett ne feledjük azt sem: 1848-hoz hasonlóan ma is szabadságharc zajlik, érdemes tehát az emlékezetünkbe vésni Batthyány Lajos, az első felelős magyar miniszterelnök mondását, amely úgy szól: »Hiába állunk az igazságosság és jogszerűség talaján, nem számíthatunk méltányosságra, csak saját magunkra.«”