Ókovács: Megszületett a megállapodás a sztrájkoló dolgozókkal (videó)

2024. március 22. 21:37

Háromszakaszos bérnövekedés fog megvalósulni a kulturális intézményben.

2024. március 22. 21:37
null

Nyitókép: képernyőmentés

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be Ókovács Szilveszter, hogy péntek este megszületett a megállapodás és annak sztrájkoló dolgozói között.

Ezt is ajánljuk a témában

A főigazgató elmondta: ők kisebb változtatásokkal elfogadták a dolgozók 9 pontos követelését, míg a sztrájkolók belementek a 10 illetve 4,8 százalékos bérnövekedésbe, amely három szakaszban, márciusban, júliusban és szeptemberben fog realizálódni.

Péntek este ennek ellenére a zenészek nem játszottak a Hunyadi-előadáson, Ókovács elmondása szerint a nézők két órát vártak, és végül egy zongorával igyekeznek levezényelni az előadást.

A főigazgató elmondta, bízik abban, hogy kollégáinak „a hivatástudata vissza fog térni”, és nem ülnek fel egy ilyen kampánynak, amiben szerinte már a politika is megjelent.

Ismert: az Operaház egyes dolgozói március 19-től hirdettek határozatlan idejű sztrájkot, mivel a szakszervezet nem tudott megegyezni a vezetőséggel a bérek és a kollektív szerződések ügyében. Az érdekvédelmi szervezetek tavaly júniusban fogalmazták meg a követeléseiket: 30 százalékos béremelést, a kollektív szerződés megkötését és a társulati tagokkal való tisztességes bánásmódot kértek. 

 

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2024. március 23. 14:42
Ókovács felkért egy másik zenekart, hogy ugorjon be a sztrájkoló zenészek helyére az Operába, de visszautasították.. A Budafoki Dohnányi zenekarról van szó , akik szolidaritásból nem vállalták. Ők most egy hangszert szólaltattak meg....egy ütős hangszert!.. Sztem nem jó zenekart kért fel. Nagy Fero és zenekara biztos elvállalná, végül is Kossuth díjas..
chief Bromden
2024. március 23. 07:14
Itthon a gyeplő mintha a lovak közé került volna. A sok betyár a szakadékba viheti a szekeret.
5m007h 0p3ra70r
2024. március 23. 04:28
>>>kokrowatz-0 2024. március 22. 21:49 • Szerkesztve a sztrájk idejére felfüggesztette a dolgozók társadalombiztosítását.<<< Mit tehetett volna? Ez munkáltatói kötelessége. Szegje meg az idevágó törvényeket? Hogy aztán a TB megbüntesse a sztrájkolókat? Te megint úgy osztod az észt, hogy halvány fogalmad sincs a sztrájkról, balfasz.
Patika
2024. március 23. 02:19
Hú szegény tömegek, most nem láthattak egy két előadást, ezért nem ment nekik a buszvezetés, a villanyszerelés, a burkolás az aszfaltozás meg a térkövezés, parkosítás, szemételszállítás, a házépítés,a tetőfedés meg a hazzájuk tartozó segédmunka se. Muszáj volt megegyezni...és jobb fizetést adni a sztrájkolóknak, mint azoknak a tanároknak akik szakmákat, hasznos tudást tanítanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!