Megnéztem a Most vagy Soha! című filmet

2024. március 17. 10:46

Nincs igaza Stumpf Andrásnak.

2024. március 17. 10:46
L. Simon László
L. Simon László
Facebook

Nyitókép: Facebook

„Tegnap megnéztem a Most vagy Soha! című filmet. Előtte szándékosan nem olvastam el egyetlen »kritikát« sem: egyaránt meg akartam kímélni magamat a politikai indíttatású gyalázkodásoktól és a túlzó felmagasztalásoktól. Aztán éjszaka sok dolgon átrágtam magamat, mert kíváncsi voltam, kinek és miben találkozik a véleménye az enyémmel.

Összességében az a kérdés, ki milyen elvárásokkal ült be a moziba? Egy nagy történelmi pannóra számított? Egy Petőfi egész életét végigkísérő életrajzi drámára (én mondjuk szívesen megnéztem volna egy ilyen opuszt is), avagy fordulatokban bővelkedő kalandfilmre? Aki ez utóbbira készült, egyáltalán nem csalódott, főleg, ha látta a Szente Vajk által írt és rendezett vígjátékokat a Játékszínben. Szente Vajk képes arra, amire a Broadway komédiaszerzői: fordulatos cselekménnyel, váratlan történésekkel fenntartani a szórakozásra vágyó néző figyelmét. Igen, tudom, ez más világ, mint Sára Sándoré vagy Várkonyi Zoltáné, de nem lehet azt mondani, hogy illegitim lenne. S persze az is szembetűnő, hogy akik az egekbe menesztették a Kincsemet, azok most éppen azért marasztalják el a Most, vagy soha! alkotóit, amiért az előbbit dicsérték.

Ezt is ajánljuk a témában

Az előre tudható volt, hogy itt nem egy mély lélektani drámát fogunk látni, s nem is egy hiteles történelmi vázlatot. Én szívesen megnéztem volna az utóbbit, de nem ezt ígérték a stáblistán társ-forgatókönyvíróként is szereplő kreatív producerek. Nincs igaza tehát Stumpf Andrásnak abban, hogy a film elején látható mondat eleve értelmetlen (»Ahogy történt és ahogy történhetett volna«), ugyanis egyszerre meg lehet mutatni egy filmben azt is, ahogy történt, vagy azt, ahogy történhetett volna. Ez az a hollywoodi recept, ami ugyan tőlem távol áll, de régóta legitim a filmes világban. Ajánlom a márciusi Kortársban megjelenő, A hősök deheroizálása című írásomat, amelyben arról is írok, hogy a történelmi regények vagy a játékfilmek egy jó részére jellemző, hogy olyan fikciós elemeket alkalmaznak a valós történelmi események ábrázolása közben, amelyek a mű egészének történeti hitelességét nem kezdik ki. »Például senki sem kiált történelemhamisítást az Egri csillagok olvasásakor a való életben sosem létezett Cecey Éva szerepeltetése miatt. Az már engem kissé zavar, hogy Ridley Scott új történelmi filmjében Napóleon végignézi Marie Antoinette 1793-as kivégzését, hiszen a valóságban nem volt ott, de el tudom fogadni, hogy a hitelesség érzésének a megteremtése miatt a rendező felülírja a tényeket, mitsem törődve a történelmi hűséggel. Ugyanis akár történhetett volna úgyis, hogy Napóleon jelen van a kivégzésen. De az biztosan nem lehetséges, amit más filmekben vagy sorozatokban láthattunk, hogy egy kora középkori angol királynő vagy főnemes afroamerikai volt. Ez már nyilvánvaló hamisítás és provokáció, s ráadásul kontraproduktív is.«

Tehát pusztán azon érdemes vitatkozni, hogy a Most vagy soha! című filmet akciódús kalandfilmmé tevő fiktív betétek kikezdik-e a mű egészének történeti hitelességét. Volt olyan elem, ami nekem is sok volt, például Landerer nyomdájának felgyújtása, abba viszont teljesen fölösleges belekötni, hogy Petőfi nem március 14-én, hanem március 13-án írta a Nemzeti dalt. Ha szőrözni akarnánk, akkor azt is kiemelhetnénk, hogy a Nemzeti Múzeum előtt 1848-ban nem lengtek császári zászlók. Nekem is csak azért tűnt fel ez az apróság, mert kifejezetten kiváncsi voltam arra, mit kezdtek a két védett, nemzeti színű farúddal, amelyeknek a forgatás alatti lefűrészelését főigazgatóként szigorúan megtiltottam. A digitális kiretusálásuk nyilván nagyon sokba került volna, fölösleges kiadással terhelve az egyébként is drága filmet, ezért döntöttek úgy a producerek, feketék lesznek a rudak és idegen zászlók lengenek rajtuk. Ezt rajtam kívül nem sokan vehették észre, és nyilván senkit sem zavart ez az apró hiteltelenség, legfeljebb azokat a szent őrülteket, akik a hibákat gyűjtik össze egy-egy filmben, és még azt is tudják, milyen módon van befűzve a janicsár statiszta tornacipőjébe az Egri csillagok filmes változatában.

Szendrey Júlia Lara Croftot megszégyenítő záró akciójelenete, amelyben az amerikai klisék receptjének megfelelően egy jót bunyózik a nála jóval erősebb Farkasch-sal és megmenti férjét az orvlövész gyilkossági kísérletétől, nem azért voltfölösleges, mert történelmileg hiteltelen, hanem mert ez a jelenet annak a rendezői-produceri ígéretnek sem felelt meg, hogy így is történhetett volna. Ha ilyen akciófilmes túlzások nincsenek a filmben, az előnyére vált volna.

Összességében egy nagyszerű képi világgal rendelkező (kiváló díszletek, remek, korhű jelmezek, hiteles kellékek, fantasztikus digitális utómunka), szépen fényképezett, jól vágott, lendületes akciófilmet láthattunk, benne remek színészi teljesítményekkel. Kiemelhető a nagyszerű Horváth Lajos Ottó Farkasch szerepében. Reméljük, mihamarabb meggyógyul, s újra láthatjuk például a Valerij Fokin rendezésében színpadra vitt Rex című darabban a Nemzeti Színházban, amelyben szintén ő viszi a prímet. A Most vagy soha több fiatal színész tehetségére is ráirányíthatja a figyelmet: Koltai-Nagy Balázs Jókai, Bordás Roland Bulyovszky, Fehér Tibor Vasvári szerepében remekel. S Vasvári esetében nevetséges az a kritika, hogy egy nőcsábász ficsúr figurájára egyszerűsítik le, egy ilyen film nem alkalmas arra, hogy a márciusi ifjak ismert tagjainak részletes jellemrajzát adja. Berettyán Nándor nekem csalódás volt, főleg, hogy hosszú évek óta figyelem összetett alkotói tevékenységének kibontakozását (legutóbb az általa rendezett Sík Sándor-darabot néztem meg a Nemzeti Színházban), s sokkal többet vártam tőle: a színész arcának ugyanis minden egyes része játékra termett, nem csak átszellemült távolba pillantásokra. Mosolygó Sára nekem haloványnak tűnt Szendrey Júlia szerepében, viszont Jászberényi Gábor és a nagy „öreg” Lukács Sándor profizmusa többször is feledteti a fiatalok botlásait. Nagy Sándor karaktere parádés, mintha Pécsi Sándort látnák újra a vásznon, régóta állítom, az egyik legtehetségesebb színész Nagy, aki számára nincs megoldhatatlan feladat (lásd a Játékszín Teltház című darabjában!). De jó látni egy-egy rövid jelenet erejéig Szerednyey Bélát Landererként, vagy Kolovratnik Krisztiánt Rottenbillerként.

Amivel viszont komoly bajom van, az a videójátékok világát megidéző filmzene. A rövid főtémát végtelenszer halljuk a film során, a végére olyan érzésem volt, mint amikor a banki ügyintéző kapcsolására várva a telefonban újra és újra meghallgatom az egyre idegesítőbb, a várakozás hosszúságára figyelmeztető zenei betétet. Túl hangos, s a drámai hangulat fokozása érdekében szinte végig ránk erőszakolják, pedig a csend néha jobban illik a feszültséghez (amikor a kés megáll a levegőben, akkor nem üvölthet a zene). A kevesebb itt is több lett volna.

Végül azt üzenjük minden huhogónak: ez nem egy kurzusfilm, nem egy aktuálpolitikai üzeneteket sután megjelenítő alkotás, hanem egy akciódús játékfilm, ami egy lehetséges interpretációja az 1848. március 15-i eseményeknek. S ha összehasonlítjuk a közelmúltban elkészült másik magyar történelmi kalandfilmmel, a Hadikkal, nem is kérdéses, a Most, vagy soha! sokkal jobb lett Szikora János félresiklott alkotásánál. Érdemes tehát értelmes és értékes vitát folytatni a filmről, de csak a megtekintése után. Én bízom benne, hogy minél több fiatal is megnézi, s azon is elgondolkodnak, hogy a hazával szemben kötelességünk is van, s ha szükséges, bátran cselekedni, küzdeni, sőt harcolni is kell.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 213 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
wombatmenhely
2024. március 18. 22:54
A film készítői jó érzékkel nem vették bele ezt a teljesen blőd fordulatot az előzetesbe, mert ellenkező esetben még jobban húzzák le látatlanban, hiszen ennek tudatában még kevésbé lehet komolyan venni. Meggyőződésem, hogy Rákay irritáló, pökhendi személyisége, proli rongyrázása széles tömegekben kelt ellenszenvet, amihez a Most vagy soha! költségei is igencsak hozzájárulnak. Szerintem Kálomista, ha már kormánypárti producerről van szó, sokkal jobbat tudott volna kevesebb felhajtással kihozni még egy ilyen fiktív történetből is. Ugyanakkor az Elkxtuk utóéletéből a következtetést levonva Rákay & Tsai sokkal intenzívebb kampányba kezdtek, amely az előbbinél jóval kiterjedtebb vitákhoz vezetett. A film jövőjének sorsát - feledésbe merülés vagy kultfilmmé válás - itt és most még nem tudom eldönteni.
wombatmenhely
2024. március 18. 22:42
Ha van a filmnek erénye, akkor az a tüntetni indulók egyre gyarapodó tömegének ábrázolása (persze Andy Vajna üdvözletét küldi a másvilágról), ill a végén a Meyer banda betyárbecsülete, hogy azt már mégsem tesszük! Mo.-on nincs előzménye az alternatív történelmi regényeknek/filmeknek, talán Kondor Vilmos Második Magyar Köztársaság c. sorozata tekinthető annak. Nem rossz ötlet egy titkosrendőr fiktív alakjának bevonása, csakhogy az ő cselekedetei és azok eredményei kb. Kandúr Bandi egérvadászatára emlékeztetnek. Ráadásul a végén óriási ziccert hagytak ki: Ott az udvaron a kád, benne Tolnai mester rotyogó kék festékével. MIÉRT NEM ABBA ESETT BELE FARKASCH, így végezve dicstelen pályafutását??? Engem a várbeli történések közül a trikolórt megfordító és az olasz katonákat lecsendesítő Petőfi, de ennél is inkább a férjét megmentő Júlia akcióinál kezdett elfogni a pulykaméreg.
wombatmenhely
2024. március 18. 22:29
Az alapvető baj ezzel a filmmel az, hogy a Pilvax törzsvendégeinek fő követelése a magyar nyelv használata, amit akkor senki sem akadályozott. A nyitó jelenet rendőrterrorját és az erőszakkal való fenyegetőzést nem is említem, mint ahogy a kritikák jogos észrevételeire sem. (Ettől még meglehet a nagyon rossz véleményem pl. a 444 vagy a 24.hu munkatársairól.) Szerintem eddig senki sem említette, de a fikciós elemet figyelmen kívül hagyva a szereplők nyelvhasználatát látom komoly problémának. Noha nem használnak olyan divatszavakat, mint a valakire hajaz, netán kimaxol, érdemes lett volna nyelvész/irodalomtörténész segítségét igénybe venni, és valamilyen stilizált Jókai Mór-i nyelven beszéltetni a szereplőket. Magával a történettel kapcsolatban nekem 2 klasszikus irodalmi alkotás ugrott be: Első helyen természetesen a Kőszívű, abból is a titkos ügynökök által felbérelt bécsi csőcselék. Második a Nyomorultak, benne Javert, minden titkosrendőrök gyöngye.
Horst_Tappert
2024. március 18. 13:39
"Ez D-dúr és e-moll 2024. március 17. 14:45 A Hadik című film, ami egy kosztümös történelmi film, sok szereplővel, drága díszletekkel, csatajelenetekkel 383 millió forintból készült." Hazudj már ügyesebben, faszkalap... Az általad adott linken 9 jogcímen jelenik meg támogatás a Hadikra, 2,4 mrd forint összértékben. És ez csak a filmalap támogatása, nem a film teljes költségvetése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!