Horvátország tekintetében sincs nagy meglepetés, továbbra is azok a városok a legnépszerűbbek, mint ezt megelőzően, azaz a legtöbb magyar szóval Vir, Crikvenice, Medulin, Starigrad, Zadar, Bibinje, Makarska, Njivice, Vodice és Selce városában találkozhatunk.
A Szallas.hu a horvát desztinációk esetében nagy erőkkel bővíti a kínálatát a tavalyihoz képest, aminek következtében a március 10-ig beérkező nyári foglalásaik 25 százalékkal nőttek tavalyi év ugyanezen időpontjáig beérkező nyári foglalásaikhoz képest.
Az persze kérdés, hogy ez a lendület kitart-e nyárig és a teljes foglalási volumen ennyivel nő-e, vagy pusztán idén a rajt az erősebb, de a szezonig kiegyenlítődik”
– jegyezte meg a szóvivő.
A Szallas.hu adatai szerint hazánk tekintetében a trend az, hogy az ennyivel előre foglaló vendégek keresik az alacsonyabb árú, non-hotel kategóriát, ezért a bruttó szobaárbevételben összetétel szerint többségben vannak az alacsonyabb árú foglalások. Horvátország esetén befolyásoló tényező, hogy nő a kereslet a hotel kategória iránt, így jelentősen bővítették is a hotel+resort kínálatukat, ami meglátszik a foglalások összetételén is: március 10-éig 44%-kal több hoteles foglalást tettek meg Horvátországba a nyári időszakra, mint tavaly ugyanezen napig.