A nyitókép illusztráció. Fotó: OPTIMUM PRODUCTIONS / COLLECTION CHRISTOPHEL VIA AFP
Michael Jackson 1994-ben a budapesti koncertjén pénzt adományozott, hogy egy akkor négyéves, súlyosan beteg magyar kisfiú új májat kaphasson, amivel megmentette az életét – emlékeztetett a Blikk. A ma már felnőtt férfi elmondta a TV2-nek, hogy a vér szerinti szülei otthagyták a kórházban, amikor kiderült, milyen súlyos beteg.
A kisfiúnak szinte semmi esélye nem volt a gyógyulásra, hiszen azonnali májtranszplantációra lett volna szüksége,
amit a hazánkban még nem végeztek. Ám Michael Jackson a fiú pártfogója lett.
„Én úgy tudom, 50 millió dollárba kerültem neki” – mondta Farkas Tamás, aki szerint a pontos összeg sosem derül már ki. A férfi mind a mai napig nem tudja, hogy miért pont rajta segített a popsztár. A férfi jelenleg segédápoló egy kalocsai idősek otthonában.
A feleségével és a gyerekeivel már van saját házuk.
„Kezdünk egy kicsit helyre rázódni... Nem másnak az ingatlanjában vagyunk, hanem a mienkben” – árulta el.
A TV2 felvételét itt tudja megtekinteni: