Hunvald György ismét pályázik Erzsébetváros polgármesteri székére

2024. március 02. 13:01

A Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Lokálpatrióták Erzsébet Városáért Egyesület jelöltjeként méretteti meg magát.

2024. március 02. 13:01

A Magyar Szolidaritás Mozgalom hivatalos oldalán közölte, hogy a Lokálpatrióták Erzsébet Városáért Egyesülettel megállapodtak abban, hogy a 2024. évi önkormányzati választáson közösen indulnak Erzsébetvárosban.

Jelöltjük pedig nem más, mint a kerület korábbi szocialista polgármestere, Hunvald György.

„A Szolidaritás Mozgalom minden kerületben az emberek problémáira koncentrál és távol tartja magát a pártpolitizálástól. Célunk, hogy a kerületi megmérettetések mellett fővárosi listát is állítsunk civil partnereinkkel közösen és a fővárosi közgyűlésbe is elvigyük a budapesti civilek hangját. Józsefváros, Ferencváros és Csepel után ez már a negyedik kerület, ahol bejelentjük a polgármester jelöltjeinket és a következő napokban folytatjuk a bemutatásokat” – fogalmazott Székely Sándor a Szolidaritás vezetője.

Idézték Hunvald Györgyöt is, aki kijelentette, hogy 

az elmúlt években Erzsébetvárosban már nem az erzsébetvárosiak voltak a fontosak.

„Az erzsébetvárosiak láthatták és érezhették, hogy az elmúlt majd másfél évtized alatt mennyit süllyedt a kerület színvonala és milyen mértékben romlott a közbiztonság, hogyan szűntek meg szolgáltatások, épült le a kórházunk, milyen rendetlenség van az utcákon” – tette hozzá.

A közleményből kiderült, hogy a Lokálpatrióták Erzsébet Városért Egyesület azért alakult, hogy „visszaadja az ÖN-KORMÁNYZÁS valódi jelentését. Helyben élő, a kerületet, az utcákat, a házakat ismerő képviselőknek kell képviselni a lakókat, mert pártok jelöltjei – akik nem is a kerületben laknak – mind megbuktak” – írták.

Mint ismert, Hunvald Györgyöt 2009. februártól előzetes letartóztatásba helyezték hűtlen kezelés vádjával, 2010 novemberében emeltek ellene vádat. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepelt.

Az ügy lezárásaként 2023. márciusában a Kúria megsemmisítette a Hunvaldot elmarasztaló összes korábbi ítéletet, és kimondta: törvénysértések sora történt. Az időközben ledoktorált és immáron dr. Hunwald György néven jegyzett volt politikus ellen indult perújítási eljárást megszüntették.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Hunvald György Facebook-oldala

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2024. március 02. 17:21
Elévült, mint a főnöke.
szarvas-2
2024. március 02. 14:45
Belzsidó vita.
BAJA
2024. március 02. 14:34
Kinyújtóztatta már elmacskásodott tagjait?
atti64
2024. március 02. 14:10
EZ A MAJOM REMÉLEM CSAK 2 SZAVAZATOTT KAP!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!