Itt a legfrissebb közvélemény-kutatás: így áll most a Fidesz és a Tisza Párt

Továbbra is zajlik a közvélemény-kutatások „háborúja”, utánajártunk, mekkora a valós különbség a Fidesz és a Tisza között.

A momentumos politikus szerint azonban ez nem von le semmit a volt miniszter bűneiből, amit a magyar demokrácia ellen követett el.

Donáth Anna Facebook-oldalán osztott meg egy rövid videórészletet a 2020-as Varga Judittal lefolytatott vitájából, amelyben a jogállamiság helyzetéről ütköztették álláspontjaikat. Donáth szerint a vita során szembesítette az igazságügyi minisztert azzal, hogy az ügyészséget a Fidesz irányítja.
Ne kerteljünk: nyíltan a szemembe hazudott”
– fogalmazott bejegyzésében, majd kifejtette: Varga Judit tevőlegesen részt vett a magyar jogállamiság felszámolásában. „Ettől még lehetett a Magyar Péter által elkövetett párkapcsolati erőszak áldozata, és magánvéleményem szerint valószínűleg az is volt.

Emberként, nőként együttérzek vele a magánéleti nehézségeiben”
– írja Donáth, majd kifejti, hogy ennek semmi köze az általa elkövetett bűnökhöz „amiket a magyar emberek, a magyar demokrácia és jogállam ellen elkövetett”. A momentumos politikus szerint a hangfelvétel egyértelműen bizonyítja, hogy „Varga Judit pontosan tudta, hogy maffiaállamot működtet, és sorozatosan hazudott erről a magyar közvéleménynek”.