Hamarosan kopogtathat a NAV az ellenzéki pártoknál

2024. március 02. 12:36

Még egyik formáció sem fizette be az ÁSZ által meghatározott, tiltott kampánytámogatásból adódó bírságot.

2024. március 02. 12:36

Még egy párt sem fizette be az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata alapján meghatározott, tiltott kampánytámogatásból adódó, összesen 261 millió forintos bírságot. Ráadásul, ha március 5-ig nem fizetnek, a behajtás a Nemzeti Adó-és Vámhivatalhoz (NAV) kerülhet – tudta meg a Magyar Nemzet

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, az ÁSZ február 20-án zárta le azt a vizsgálatot, amely megállapította, hogy az ellenzéki összefogás hat pártja (DK, Párbeszéd, Jobbik, MSZP, Momentum, LMP) tiltott támogatást kapott és fogadott el a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól a 2022-es országgyűlési választások előtt.

Windisch László, a számvevőszék elnöke korábban közölte, 

a pártok egyenlő részben kötelesek a megállapított összeget befizetni,

mivel közös kampánytevékenységet folytattak, a számukra nyújtott vagyoni hozzájárulás egyenlő mértékben szolgálta az érdekeiket, továbbá a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többségre törekedő pártok nemcsak a saját, de a velük közös listán induló többi párt sikeres választási szereplésében is érdekeltek voltak.

A támogatásukat is csökkentik

Azon túl, hogy a tiltott támogatás összegét 15 napon belül be kell fizetniük, a pártok központi költségvetésből juttatott támogatását ugyanekkora összeggel csökkentik.

Utóbbival kapcsolatban az államkincstár a Magyar Nemzetet arról tájékoztatta, az irányadó jogszabályi határidőn belül határozatot hoznak arról, hogy 

csökkentsék a pártok támogatását a központi költségvetésből. 

Ennek értelmében már csak a csökkentett összegű központi költségvetési támogatást folyósítják.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Márki-Zay Péter Facebook-oldala

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-70
2024. április 13. 03:59
🍓 ️ F­o­­­r­­r­ó­­ l­á­n­­­yok sz­­ex­­­et ak­­­ar­­­n­ak, ba­sz­d m­­­eg ők­­et 👉 𝗪­­𝗪­­𝗪­­­.­­­𝗖­­­𝗨­𝗠𝟰­.­­­𝗙­­­𝗨­­­𝗡
Lajoss
2024. március 03. 15:19
A Párt (egyik) ökle beindul…🤮
2024. március 03. 01:17 Szerkesztve
Erről a mostani rendteremtő útról nem szabad letérnünk, sőt a szigorítás elengedhetetlen. Ezt a kommunista vircsaftot fel kell számolni a magyar emberek zavartalan boldogulása érdekében. A terelések azonnali megtorlása elengedhetetlen.
hátakkor
2024. március 02. 15:37
Inkasszó, semmi kipp-kopp. Nyilván más számláról fognak seftelni, meg KP, meg crypto.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!