Amíg világ a világ, lesz szegénység, nyomor, háború, konfliktus, szenvedés, politikai hatalom, súrlódás szabadság és rend, egyén és közösség között. Azaz lesz történelem, mert történelem attól van, hogy a kiűzetéssel elindult az időszámítás, és vannak konfliktusok.
Dante szerint ahhoz, hogy Krisztus a kereszthalálával tényleg Ádám és az emberiség minden bűnéért vezekeljen, olyasvalakinek kellett elítélnie, akinek az egész világ felett joghatósága van – márpedig a császárról akkoriban így gondolták, Pontius Pilatus pedig a császár helytartója, azaz helyi képviselője volt.
De nem kell sem cinikusnak, sem naiv optimistának lennünk.
Szerethetjük kellemes klímájú, oázist nyújtó siralomvölgyünket – mi, magyarok a Kárpát-medencét –, érték a világ, az ember, az élet.
Végtelenül nagy érték. Megváltást azonban nem szabad a politikától várnunk. Arisztotelész az eudaimoniát, a földi teljességet, boldogságot jelöli meg a „zoon politikon”, a „politikai állat”, azaz a közösségi lényként létező ember és a politika (a polisz) céljának, a kereszténység szerint azonban ez csak részigazság, részérdek. Túl kell látni ezen a horizonton, mert utálhatjuk vagy szerethetjük a politikát, kivonulhatunk belőle vagy dolgozhatunk benne, elemezhetjük kívülről, a végső cél a lelkek üdve. A kereszténység elsősorban nem valamiféle szirupos, hippijellegű univerzális szeretetről szól, hanem a lelkek üdvéről, amelyért Krisztus nagypénteken meghalt a rómaiak keresztjén.