Boxert találtak a magyar tetoválónál a német rendőrök, több mint ezer eurós bírság lett a vége (VIDEÓ)

2024. március 05. 14:23

„Érdekes, ki vagy mi jelent veszélyt Németországban” – írta a fiatal tetoválóművész.

2024. március 05. 14:23

Kering a közösségi médiában egy olyan videó, amelyben egy fiatal, magyar tetoválóművész  arról beszél, hogy milyen megpróbáltatásokban volt része, miközben hazafelé tartott Hamburgból, egy tetováló expóról.

Elhangzott, hogy olyan 5-6 órája vezetett, mikor közel az osztrák határhoz megállították a rendőrök az autópályán. Mint fogalmazott, eleget tett a felszólításnak, átadta az iratait. 

Ekkor azonban a rendőrök kinyitották az autója ajtajait, és el kezdtek kutakodni nála. Még ezen sem ütközött meg, még a csomagtartót is felnyitotta nekik. Ezután találták meg az ajtójában a boxert, amely állítása szerint azért volt nála, „mert 

Németország most már nem egy biztonságos hely. 

Sajnos több vendégemnek is volt problémája bizonyos emberekkel. (...) Nem is gondoltam, hogy ebből baj lehet” – hangzott el.

Soma, a tetováló itt megjegyezte, hogy alapvetően nem szokott fegyvert tartani magánál. Pechjére, még egy bicskát is találtak nála, amit egy barátjától kapott ajándékba. 

Majd felidézte, hogy némi egyeztetés után közölték vele a rendőrök, hogy a boxer miatt 

1600 eurós bírságot szabnak ki rá.

Továbbá azt is, hogyha ennek nem tesz eleget a helyszínen, akkor nem engedik el.

A tetováló megjegyezte, hogy nem azzal nem értett egyet, hogy megbüntették.

Majd azt a kérdést tette fel, hogy 

egy boxer tényleg ekkora veszélyt jelent egy olyan országban, ahova embereket tisztázatlan háttérrel simán beengednek?”

A teljes bejegyzést alább tekintheti meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
herceg-3
2024. március 05. 23:43
Ha ukrán lett volna, még atomrakéta is lehetett volna nála, azért is csak válveregetést kapott volna amilyen seggnyalás megy most itt a németeknél! Minden közintézmény bejárata fölé (értem ezalatt a templomokat is) 4 féle zászló van mostanába kitűzve! 1; LMBTQ-s zászló 2; Ukrán zászló 3; Zsidó (Izraeli) zászló 3; EU-s zászló A német zászló nincs közöttük! Szégyen ez rájuk nézve, rohadék képmutató társaság! Lassan már turistaként sem (!!!) lesz érdemes ezekhez kijönni (sőt, már mostanság sem)!
orokkuruc-2
2024. március 05. 19:08
ja és majd amikor újratelepítjük az aknazárat az osztrákok felé, akkor se feledjük ezeket a történeteket!
orokkuruc-2
2024. március 05. 19:05
biztos , hogy magyar állampolgársága IS van a feljelentőnek. De szerintem 3 . Tényleg semmi problémát nem éreznek nemgój polgártársaink a többi, a magyarságot állandóan baszogató nemgójok miatt? Nem rémlik, hogy azok olyanok mint '40-ben a Sorosék voltak? Rászabadítják a népharagot az egyébként kedves barátságos nemgójokra, és viszik még az aranyfogakat is.
röviden
2024. március 05. 19:02
Ránézésre is roppant veszélyes. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!