Nekem 1956 a csalódásról, a cserbenhagyásról szól
A politikusok és a politika megfojtja a normális emlékezést és ünneplést.
Komoly polémia alakult ki arról, amit a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője mondott a hazaárulás fogalmáról. Lánczi Tamás úgy látja, „azok, akik következetesen azért dolgoznak, hogy megfosszák Magyarországot a neki jogosan járó uniós támogatásoktól, valamiféle normasértést követnek el”. A hazaárulás jogszabályban megfogalmazott kategóriájából jogsértés nem vezethető le: ha egy szerepzavaros momentumos képviselő az Európai Parlament fórumain hazánk támogatása ellen érvel, az valóban nem ugyanaz, mint amikor valaki magyar állampolgárként Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn. A normasértés kérdésében mégis igaza van Lánczinak, mivel a hazaárulás nem pusztán jogi, hanem erkölcsi fogalom is. Az erkölcs az írott jog mellett létező, javarészt íratlan, vagy fogalmazzunk úgy, kodifikálatlan normarendszer, ezért igenis lehet normasértőnek tekinteni azokat, akik a hazájuk ellen lépnek fel.
S ez alól nem menti fel őket az a két visszatérő baloldali értelmezés sem, amellyel folyamatosan meg akarják magyarázni a megmagyarázhatatlant.