A feljelentéskiegészítés után nyomozás kezdődhet a Lánchíd botrányos felújítása miatt

2024. március 05. 07:43

„El vannak foglalva ezzel a Lánchíd meg Blaha Lujza tér, meg ezek körüli fosztogatással meg osztogatással” – hangzik el egy felvételen.

2024. március 05. 07:43

A Magyar Nemzet értesülése szerint feljelentéskiegészítésben vizsgálja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Tényi Istvánnak a Lánchídbotránnyal kapcsolatos bejelentését.

A lap emlékeztet egy felvételre is, amelyen a Városháza-gate egyik kulcsfigurája még 2021 júniusában a lehetséges baloldali pénzforrásokról beszélt. Az üzletember úgy fogalmazott: „El vannak foglalva ezzel a Lánchíd meg Blaha Lujza tér, meg ezek körüli fosztogatással meg osztogatással stb., stb.” A beszélgetőpartner megdöbbenve visszakérdezett: „ebből ki lehet venni pénzt?”

Bajnai Gordon régi harcostársa a Lánchídra utalva ezt mondta: „Hát ötmilliárddal megdrágult, és kisebb a tartalma.” Ezt követően a Blaha Lujza tér felújítását hozta szóba: „Ugyanez a Blaha Lujza tér, egyharmaddal megdrágult és kisebb a tartalma.” Majd arra a kérdésre, hogy mindezt „ők intézik?”, úgy fogalmazott: Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes és „ez a bagázs egész nap szorgalmasan dolgoznak ezeken”.

Majdnem hatvanszorosára emelték a vállalkozónak járó előleget

Az, hogy Tényi feljelentésének mi lesz a sorsa, a feljelentéskiegészítés eredményétől függ. A rendőrség vagy nyomozást indít, vagy elutasítja a feljelentést, erre harminc napja van.

Az A-Híd még Tarlós István főpolgármestersége időszakában nyerte el Lánchíd felújítására a tendert, de 

Karácsony Gergelyék a hatalomváltás után új közbeszerzési eljárást írtak ki. 

A győztes ismét az A-Híd lett, de ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. Ugyanakkor majdnem hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a korábbi tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

Nyitókép: Karácsony Gergely Facebook-oldala

 

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
... az oláhokat
2024. március 05. 10:15
Lego-főpolgármester. Rebuild the world (TM).
google-2
2024. március 05. 09:39
Úgy felújították a hidat, hogy személyautók nem használhatják, hát kösz, Gelgő!
pollip
2024. március 05. 08:15
Ez elég ütősnek tűnik.
europész
2024. március 05. 08:10
Majd meg az is kiderul,hogy rettentoen pocsek munkat vegzett a kivitelezo es tiz ev elteltevel megint lehet felujitani a hidat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!