Mégis engedtek Orbán zsarolásának a svédek, Kristersson megalázza és szemenköpi Európát

2024. február 21. 10:57

A legjobb talán az lenne, ha lábat is csókolna svéd miniszterelnökként Orbánnak.

2024. február 21. 10:57
Bartus László
Bartus László
Amerikai Népszava

Kristersson szemenköpi saját magát, a svédeket, Európát és a magyar demokratákat is, amikor megteszi Orbánnak azt a szívességet, hogy presztizsveszteség nélkül jöjjön ki az általa több mint egy éven át folytatott aljasságból. Megadja neki azt a látszatot, hogy oka volt a NATO-csatlakozás akadályozásának, a svédek megalázkodtak előtte, és ő győzött.

Hányni kell az ilyen politikusoktól, akiknek a szava semmit nem ér, becstelenek, nincsen bennük semmi tartás, semmi jellem, semmi gerincesség, hanem engednek egy putyinista zsarolónak, köztörvényes bűnözőnek, Európa és a demokratikus világ ellenségének, egy fasiszta diktátornak, hogy ő dirigáljon. Borzasztóan nagy csalódás és kiábrándulás.

Kristersson ezek után mondhat bármit, a legjobb talán az lenne, ha lábat is csókolna svéd miniszterelnökként Orbánnak, kifejezve saját erkölcsi színvonalát. Reméljük, a svédek nem fogadják ezt örömmel, hogy a miniszterelnökük megalázza magát egy fasisztának, s ezzel szemétbe dobja Svédország egy éven át mutatott korrektségét és méltóságát.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: JONATHAN NACKSTRAND / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2024. február 22. 07:06
Kedvelem amikor a ballibsik Orbán sikereiről hánynak. További kellemes okádást a következő években is!
a straight cold player
2024. február 22. 05:54
Ez a félnótás, orbánfóbiás zseni totál becsavarodott. Kristersson a svéd me. A státusza jelentős, mint politikus jelentéktelen. De amit itt ez a beteg ember összeokád, csak azért mert Kristersson Mo-ra jön! Számomra totál érthetetlen, hogy milyen mértékű frusztráció kell, hogy felhalmozódjon ahhoz hogy valaki egy ilyen esemény hírére ennyire kiakadjon. De tulajdonképpen szórakoztató.
Atilla
2024. február 22. 05:28
Hát ez az ember,(ember?)nem százas ! ! ! Nagyon beteg ember ! Azt javasolnám hagyjuk meg őt az Amerikai népnek,hogy ott szavaljon ! Itt nemkivánatos személy ! ! !
flancos
2024. február 21. 20:06
Elolvastam az összes hozzászólást! Kicsit olyan ez mint a pornófilm , kicsit szégyeltem de azért élveztem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!