Kubatov Gábor: Szeretnék Budapest főpolgármestere lenni, de…

2024. február 21. 13:22

„Tudom, hogy lehet sokkal-sokkal jobban szolgálni és ápolni ezt a várost” – fogalmazott a Fidesz pártigazgatója.

2024. február 21. 13:22
null

A Mandiner szerdán beszámolt róla, hogy Kubatov Gábor volt a Blikk Talk! című politikai-közéleti műsor legutóbbi vendége. A Fidesz pártigazgatója a Ferencváros jövőbeli kihívásairól, a következő köztársasági elnök kiválasztásáról, és Varga Judit korábbi férjéről, Magyar Péterről is elmondta a véleményét, akitől mostanság hangos a sajtó.

Más is szóba került

Szeretnék Budapest főpolgármestere lenni”

– árulta el Kubatov Gábor. „Tudom, hogy lehet sokkal-sokkal jobban szolgálni és ápolni ezt a várost” – közölte. Azt azonban rögtön leszögezte, hogy mégsem lesz jelölt. „Én egy külvárosi srác vagyok, ott nevelkedtem fel ennek minden előnyével és nagyon sok hátrányával.

A szókimondással és hasonló dolgokkal.

És nem vagyok benne biztos hogy engem ebben a városban szívesen látnának... Szerintem lennének nálam jobb főpolgármester-jelöltek, s lesznek is. Állítom, hogy a Fideszben, sokkal különb emberek vannak, főleg a mostani főpolgármesternél. Nagyobb tapasztalattal bírnak, rend van a fejükben” – indokolta a döntését.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. február 22. 18:59
Ne röhögtess,Gabi! 😂😂😂😂
SABOTAGE
2024. február 22. 11:30
Te pedofideszes szarjancsi!!!! Listázzgasd a pedofilokat a pártodon belűl, mert van belőlük elég sok, te mocsok!!!
konfucius
2024. február 22. 07:20
Volt-e bárhol diverz nagyüzem vezetője. Volt-e polgármester pl vidéken, vagy egy kerületben, hosszú ideig? Tudja-e, hogyan kéne csinálni az elképzeléseit. Megválasztja-e őt Budapest népe? Ha ezeken a szűrőkön mind átmegy, akkor jelentem, már főpolgármester is!
KBA98
2024. február 21. 16:47
Nem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!