Gulyás Gergely a Kormányinfón: A kormány döbbenten állt a kegyelmi ügy előtt

2024. február 16. 14:24

Gulyás Gergely azt mondta: hetekkel a botrány kirobbanása előtt kapott egy üzenetet Magyar Pétertől, hogy amennyiben elveszti állami állásait, akkor annak lesznek következményei.

2024. február 16. 14:24
null

Gulyás Gergely a pénteki Kormányinfón bejelentette, a kormány a legutóbbi kormányülésen levonta a következtetéseket az elmúlt másfél hét közéletet meghatározó ügyéről, a köztársasági elnök és Varga Judit lemondásáról és leszögezte, a kormány minden korábbinál jobban támogatja a családokat. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: Novák Katalinnak és Varga Juditnak jelentős része volt a kormány családvédelmi intézkedésekben. 

Szavai szerint a kormány döbbenten állt a kegyelmi ügy előtt, állítása alapján a korábbi igazságügyi miniszter és az államfő példamutatóan vállalták a felelősséget. A tárcavezető arra a kérdésre, mikor lesz új államfőjelölt, Gulyás Gergely elmondta, erre két héten belül sor kerül, a jelölés után 30 nappal kell majd választani. Az alaptörvény-módosítással kapcsolatban kijelentette, erre tavasszal lesz sor. 

Gulyás azt is elmondta, hogy a gyermekekkel foglalkozó intézményeknél tovább szigorítják a kinevezési feltételeket.  Áttekintik a gyermekvédelmi szabályokat, és támogatják az ésszerű szigorításokat.  

Szóba került az is, hogy Gyurcsány Ferenc egy minapi interjújában azt mondta, ő bizony vállalta a következményeket a 2006-os eseményekért, erre Gulyás Gergely úgy reagált, a volt miniszterelnök semmiféle felelősséget nem vállalt. 

Kérdésre válaszolva elmondta: a kormánynak nincs véleménye Balog Zoltán érintettségéről, a Református Egyház belügyeiről – mondta Gulyás. 

A miniszter szerint a Novák Katalint és Varga Juditot egy cikkében gyalázó Arató Andrásnak egyértelműen le kell mondania a Klubrádió éléről 

és reméli, hogy ameddig ez nem történik meg, addig senki nem teszi be oda a lábát, sem munkavállalóként, sem vendégként. 

A kegyelmi üggyel kapcsolatban, Varga Judit volt igazságügyi miniszter lemondásáról elmondta: az elmúlt 25 évben minden miniszter ellenjegyezte az adott államfő kegyelmi döntéseit, legyen szó bármelyik köztérsasági elnökről. Gulyás egyébként nem zárkózna el attól, hogy a kegyelmi ügyeket nyilvánosságra hozzák. 

Arról, hogy a másodfokon börtönbüntetésre ítélt Momentumos Fekete-Győr András nem mond le, azt mondta: mindez csak alátámasztja Kocsis Máté, Fidesz frakcióvezető korábbi álláspontját, miszerint a jobboldalon a hibáknak van következménye, a baloldalon viszont a súlyosabb bűnöknek sincs.

Határozott nemmel válaszolt arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tudott volna korábban a kegyelmi döntésről. 

A kormányfő is csak a sajtóból értesült az esetről – tette hozz Gulyás Gergely. 

Hónapok óta nem beszéltem Magyar Péterrel – mondta a miniszter egy kérdésre. Gulyás ugyanakkor azt is elárulta, 

tudta, hogy Magyar mire készül, mert megírta neki. Arra a kérdésre, hogy próbálta-e megakadályozni őt, a miniszter azt válaszolta: nem, és nem szereti, ha fenyegetik. Ez nem fér bele a barátságba. 

Kifejtette: hetekkel a botrány kirobbanása előtt kapott egy üzenetet Magyartól,  hogy ha az állami állásait elveszti, akkor annak lesznek következményei. Erre mondta Gulyás, hogy nem szereti ha fenyegetik. Hozzátette: a legnagyobb szomorúsággal tölti el, hogy Magyar Péter most azokkal került egy platformra, azok kegyéből és rosszabb esetben még kenyeréből is van a magyar közéletben, akik ellen korábban együtt küzdöttek. Mint mondta, nem tudja, hogy áll-e valaki Magyar mögött. 

Kérdésünkre, hogy lesz-e Orbán-Zelenszkij találkozó azt mondta: továbbra is az az álláspontjuk, hogy csak akkor támogatnának egy találkozót, ha van értelme.  A magyar kormánynak konkrét elképzelései vannak, ha ezekre van fogadókészség a túloldalon, szóba jöhet a találkozó. 

 

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán


 

 

Összesen 296 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
falcatus-2
2024. február 17. 10:02
Akitlosz5m007h 0p3ra70r 2024. február 16. 22:39 A törvény azt írja elő, hogy a kegyelmi kérvényeket az igazságügyminiszter ellenjegyzi, azaz az övé az utolsó szó. ÉS A FELELŐSSÉG IS A DÖNTÉSÉÉRT! Vele pedig a kormányé. hány papírt ír alá az ig. miniszter egy évben? Egyébként az miért nem izgatja Akitloszt, hogy a másodrendű PEDOFIL vádlottat, akit Kónya Endre leplezett le, futni hagyta a bíróság és helyette a leleplezőt ítélte el. A tüncizők közül ismerte egyáltalán valaki ezt a TÉNYT? Tehát, miért nem zavarja Akitloszt sem?
falcatus-2
2024. február 17. 09:56
Akitlosz:".. ügyből eredő hatalomtechnikai károkat az igazság, a háttér eltusolásával...." Szeretném én is tudni, milyen igazságról tud amit eltussoltak? Hab lenne a tortán, ha megtudná nevezni (tényekkel) a "tussoolókat"
Akitlosz
2024. február 16. 22:36
A kormány úgy dolgozik, ahogyan csak akar. Tök mindegy. A felelősség a kormányé. Ha jól dolgozik akkor is. Ha rosszul, akkor meg pláne.
Akitlosz
2024. február 16. 22:34
"A kegyelmi ügyeket a Kormány soha nem tárgyalja meg - soha, egy sem." Attól még a felelősség az övé. Azért hívják felelős kormánynak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!