Izzott a levegő a stúdióban: Csintalan a földbe döngölte Márki-Zay Pétert

2024. február 24. 07:55

Nem bírják feldolgozni, hogy Márki-Zay kifecsegte a felháborító esetet.

2024. február 24. 07:55
Csépányi Balázs
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

„A Kötöttfogás csütörtöki műsorában ismét fény derült arra, hogy a baloldalon nagy a széthúzás. Ezúttal is Csintalan Sándor okozta a vihart, nyíltan a földbe döngölte az ellenzék egykori közös miniszterelnök-jelöltjét az ellenzéki pártok guruló dollárok miatti ÁSZ-büntetése kapcsán: »Vagyok már annyira öreg, hogy én azt csak úgy beszopjam… Tény, önkritikusan be kell vallanom, hogy amikor még Kálmán Olga is a Hír TV-ben dolgozott, és megjelent Márki-Zay, nem csak mi ketten gondoltuk azt, hogy ez a pasi lesz Orbán rémálma. Ma én azt mondom, hogy ő az ellenzék rémálma. Erős kétségeim vannak, hogy csak úgy elszólta magát.«

Ezt is ajánljuk a témában

Mint ismert, pont a Magyar Hang podcastjében hangzottak el korábban az ominózus, leleplező mondatok: »Még június közepén is érkezett több száz millió forintos támogatás az Egyesült Államokból, több száz milliós adomány. (…) ennek a segítségével tudtuk kifizetni a kampány utolsó számláit.« Úgy tűnik, nagyon fáj a baloldalon, hogy kiderültek a titkos pénzek. Nem bírják feldolgozni, hogy Márki-Zay kifecsegte a felháborító esetet. Korábban egy vita során egymásnak ugrott Vona, Puzsér és Márki-Zay Péter, hogy kiderüljön: ki az »áruló« az ellenzékben, most pedig Csintalan bukott ki. Megy a sárdobálás. Szóval zajlik az élet az ellenzéki térfélen, mindenki árulózik mindenkit. És még ezek akarnak hatalomra kerülni. Isten óvjon minket!”

Nyitókép: AFP / Kisbenedek Attila

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2024. március 13. 09:23
Két azonos színvonalon lévő szánalmas figura. Minden pofon jó helyre megy.
sober
2024. március 02. 06:47
értem te hülye csintalan! tehát az a baj, h ez a másik hülye kikotyogta és nem az, h megtörtént! jaja hát az meg nyilvánvaló, h mz/x orbán embere! ja, úgy ahogy te is! idióta impotensek vagytok ti mindannyian! sajnos hál' Istennek!
moricka13-3
2024. február 26. 06:00
Csintalan sem volt egészen százas soha, de Márki-Zay sem volt normális már akkor sem, amikor tele tömött iszákkal visszatántorgott túl az Óceánon felforgatásra.
Chekke-Faint
2024. február 25. 13:13
Egyívású soros hülyék ezek mindketten.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!