Egyre csak dagad a Lánchíd-botrány – a balos lapok közben mélyen hallgatnak, Karácsony meg szokás szerint semmiről nem tud semmit

2024. február 02. 10:26

Összeszedtük a tudnivalókat.

2024. február 02. 10:26
KARÁCSONY Gergely; WALTER Katalin; TÜTTŐ Kata
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Minimum három botrány, egy felújítás és egy kulcsfigura körüli történések borzolják a fővárosi közéletet. Három esztendeje, 2021. február 2-án írták alá a szerződést, így elkezdődhetett a Széchenyi lánchíd felújítása. Bár a munkálatokat befejezték, és a híd 2023. augusztus 4-én megnyílt a gyalogosok előtt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kapcsolódó közbeszerzési eljárását elnyerő A-Híd Zrt. és a rekonstrukció ismét a figyelem középpontjába került.

Majd ötmilliárddal drágult

Már a Karácsony Gergely-féle vezetés által kiírt új tendert megelőzően megjelentek éles kritikák. Ezek egyike a projekt összköltségére vonatkozott. A felújításra vonatkozó közbeszerzést ugyan másodjára is az A-Híd nyerte el, Tarlós István főpolgár­mesterségekor egy kedvezőbb ajánlata győzött. A baloldali városvezetés idején beadott ajánlatban már 5 milliárd forinttal drágábban vállalta el a Lánchíd rekonstrukcióját. És a 23 százalékos áremelkedésen kívül is voltak fontos változások: a Tarlós alatt lezárt tenderhez képest majdnem a hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a kivitelezőnek járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték. Így lett bruttó 21,8 milliárdból 26,75 milliárd forint. Ennek nyomán a Jobbik-Konzervatívok főpolgármester-jelöltje, Brenner Koloman korrupciógyanút emlegetve azt javasolta minapi sajtótájékoztatóján: a főváros állítson fel vizsgálóbizottságot, amely tisztázhatná a drágulás okát.

A 23 százalékos áremelkedésen kívül is voltak fontos változások”

Érdemes megjegyezni, hogy a Tarlós-féle város­vezetés nem csupán a híd felújításával kalkulált, hanem a Széchenyi István téri aluljáró és a Váralagút felújításával is, amire plusz 13,5 milliárd forintot szántak volna, ezek viszont nem kellettek Karácsonyéknak, s a Fővárosi Önkormány­zat úgy nyilváníttatta eredménytelennek az első közbeszerzési eljárást, hogy a BKK az ellenkezőjét javasolta.

A másfél évnyi késlekedés miatt szintén kritikával illették a városvezetést, nem beszélve a megváltoztatott forgalmi rendről, az autómentesítésről, erről a főpolgármester egy személyben döntött egy manipulatív felmérésre hivatkozva, amit Budapesti lakógyűlésnek neveztek el.

KARÁCSONY Gergely; FAZEKAS János
Karácsony Gergely átadja a Lánchíd csavarkulcsát Fazekas János hídmesternek 2023. augusztus 4-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Bajnai bizalmasa tudja

2021 őszén robbant ki a Városháza-ügy, miután egy álarcos alak több üzleti megbeszélés felvételét nyilvánosságra hozta. A tízórányi hanganyagban szó esett a Széchenyi lánchíd rekonstrukciójáról.

Az év nyarán az ügy kulcsfigurája, illetve beszélgetőtársa lehetséges baloldali pénzforrásokról ejtett szót. Az üzletember, akit sokan csak Bajnai Gordon régi harcostársaként emlegetnek, úgy fogalmazott: „El vannak foglalva ezzel: Lánchíd meg Blaha Lujza tér meg ezek körüli fosztogatással meg osztogatással satöbbi, satöbbi.” A beszélgetőpartner visszakérdezett: „Ebből ki lehet venni pénzt?” Az üzletember így reagált: „Hát ötmilliárddal megdrágult, és kisebb a tartalma. Ugyanez a Blaha Lujza tér, egyharmaddal megdrágult, és kisebb a tartalma.”

A Fővárosi Önkormányzat úgy nyilváníttatta eredménytelennek az első közbeszerzési eljárást, hogy a BKK az ellenkezőjét javasolta”

Az ügy kulcsfigurája később megkérdezte, kik intézik mindezt, mire a Bajnai-kör egykori embere megnevezte az egyik főpolgármester-helyettest, a szocialista Tüttő Katát – aki nem mellesleg kinevezése után alig két héttel az A-Híd rendezvényén tűnt fel –, s hozzátette, hogy „ez a bagázs egész nap szorgalmasan dolgozik ezeken”.

Lánchíd-pénzek a számlagyáras exügyvédnél?

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Tavaly ősszel egy másik botrány kezdett kibontakozni. Novemberben egy adóhatósági razziát követően őrizetbe vették és letartóztatták Vig Mórt, a praxisától eltiltott jogászt, aki nem mellesleg a kormánykritikus Amnesty International Magyarország jogvédő szervezet igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indított vizsgálatot. A gyanú szerint Vig Mór számlagyára az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat.

Az üggyel összefüggésben volt házkutatás az év végén a Lánchíd felújítását végző vállalatnál. Január 22-én pedig arról lehetett olvasni, hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,5 milliárd forintot utalt Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Mint kiderült, egy film-, videó- és televízióműsor-gyártó vállalkozásról van szó. Az összegből a sajtóban megjelent információk alapján továbbutaltak 900 milliót Vig magánszámlájára, valamint ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint ugyanazokon a napokon utalták tovább az összeget a Vighez köthető számlákra, mint amikor az A-Hídtól a Sunstrike-hoz érkezett a pénz. A számlákról rövid időn belül készpénzben kivették az összegeket.

A tranzakciókat a NAV az exügyvéd ellen indított, költségvetési csalást érintő büntetőeljárásban vizsgálja, s a rendőrség is bekapcsolódhat a vizsgálódásba. A köz­érdekű bejelentéseiről ismert Tényi István ugyanis sikkasztás miatt tett feljelentést a Vig Mórhoz vándorló állítólagos Lánchíd-pénzekkel kapcsolatban.

A Mi Hazánk főpolgármester-jelöltje, Grundtner András azt nyilatkozta, hogy Gyurcsány Ferencékig érhetnek a Lánchíd-botrány szálai. Úgy értékelt, hogy a sajtóban megjelent információk alapján az ügy kísértetiesen hasonlít a Demszky-korszak nagy visszaéléseire.

KARÁCSONY Gergely; WALTER Katalin; SAL László
Walter Katalin a Lánchíd felújított útpályájának megnyitóján 2022. december 16-án. Mögötte Karácsony Gergely és Sal László, az A-Híd Zrt. vezérigazgatója. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ekkor már reagált az építőipari vállalat is. Közölte: nem kivitelezésre vonatkozó és nem kivitelezéshez kapcsolódó szerződést kötött a Sunstrike-kal, „az nem kapcsolódott közbeszerzésen elnyert projekthez, így értelemszerűen a Lánchíd felújításához sem”. Azt viszont nem árulta el a társaság, hogy milyen jellegű együttműködés zajlott közte és a számlagyárral lebukó Vig Mór között. Hangsúlyozta: az A-Híd nem alanya a hatósági eljárásnak, csak külső cégekkel kapcsolatos adatokat szolgáltatott a NAV-nak. „Ahogyan az eddigiekben, ebben az esetben is maradéktalanul eleget tettünk az adatszolgáltatási kötelezettségeinknek, a jogszabályokat mindenben betartva működünk, és természetesen a későbbiekben is együttműködünk a hatósággal” – olvasható a kommünikében.

Látható, egyre nagyobb hullámokat vet a botránysorozat, Budapest vezetését érezhetően zavarják a számára kedvezőtlen fejlemények, s nem ad érdemi válaszokat a sajtó érdeklődésére. A főpolgármester Brüsszelben a közmédiának azt nyilatkozta, nem tud semmilyen botrányról, ami a Lánchíd felújításához közvetlenül vagy közvetve kötődne, és úgy tűnik, a kormánykritikus portálok sem kezelik előkelő helyen az ügyeket.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A kulcsfigura kétes vállalkozásai

Fotó: A NAV Facebook-oldala

A Sunstrike-ról kiderült, az A-Híd megbízásából készített miniprogramokat például a Hír TV-nek a Magyarország építészete című sorozathoz, ám a kifizetés elmaradt, és Vig Mór érdekeltsége nem utalta át az A-Híd által megrendelt kisfilmsorozat vetítésének díját a televízió részére. Madarász János, a csatorna vezérigazgatója elmondta, a tartozás 2022 júliusa és 2023 márciusa között halmozódott fel, összege 22 millió forint. A Sunstrike tulajdonosa azt mondta az egyeztetéseken, hogy az A-Híd visszavonta a támogatást, s ha rendeződik a viszony, kifizetik a tartozást, a televízió azonban nem fogadta el a javaslatot. Végül a videókészítő vállalkozás 2023 júniusa óta részletekben fizetett vissza 1,9 millió forintot. Egy másik csatorna is képbe került Vig vállalkozása miatt: az ATV-t üzemeltető társaság felszámolást kezdeményez a Sunstrike ellen, mivel állítása szerint egy elvállalt sorozat gyártása során szerződést szegett. A sajtóban előkerült még a szintén Vig Mór nevéhez köthető, a II. kerületi Keleti Károly utca egyik földszinti üzlethelyiségébe bejegyzett Büro Cégkezelő Kft. neve. A szolgáltató cégtemetőként is működik. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának egyik vállalkozása ehhez a szolgáltatóhoz került.

A gyanú szerint Vig Mór számlagyára több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat”

Vig Mór neve más ügyekben is felbukkan. Azzal vádolják például, hogy egy körözött bűnözővel vehetett részt nemzetközi csalássorozatban, illetve egy vesztegetési ügyben két éve jogerősen is elítélték. Az exügyvédet korábban kapcsolatba hozták felesége volt párjának megveretésével, és bár az eljárást bizonyíték hiányában megszüntették, az ügy még nem ért véget, mert a sértett pótmagánvádat nyújtott be, amelyet a bíróság befogadott. A súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás folyamatban van a Budai Központi Kerületi Bíróságon.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitóképen: Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, Karácsony Gergely főpolgármester és Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a felújítás alatt álló Lánchíd megújult első kőoroszlánjának visszahelyezésén a híd budai oldalán 2022. október 18-án. Fotó: MTI / Máthé Zoltán

 

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ildi65
2024. február 07. 12:40
Érdekes. A baloldal hallgat. Nagyon sok hírt látok itt a Mandineren azzal kapcsolatban, hogy Novák Katalin elnöki kegyelmet adott egy pedofil cselekedeteit elsumákoló embernek. Nyugodtan dolgozhat újra gyermekotthonban. Ő nem csinált mást, "csak" mikor megtudta, hogy az igazgató szexuálisan bántalmazza a gyerekeket (a legfiatalabb 10 éves volt!!!), akkor hallgatott, így évekig folytathatta a bántalmazást az igazgató, végül a gyereket akarta rávenni, hogy a feljelentésüket visszavonja. Ez az ember részesült elnöki kegyelemben. De ez a kormány sajtóban nem hír.
rubasow
2024. február 06. 22:31
Nesztek fideszes birkák! Örüljetek!!!!! "A GKI számításai szerint az Európai Unió legszegényebb tagállama lett Magyarország. „Az látszik, hogy a magyar lakosság fogyasztása az uniós sorrendben a legutolsó helyre került tavaly. " https://hvg.hu/gazdasag/20240206_GKI_Magyarorszag_lett_az_EU_legszegenyebb_tagallama?s=hk
sagirdilsiz-2
2024. február 03. 23:36 Szerkesztve
...
2024. február 03. 14:33 Szerkesztve
''Roadkill 2024. február 02. 17:25 elég ha karácsony azt tudja, hogy bármit mond vagy tesz előtte engedélyt kell kérni feritől"" Ki az az ostoba , aki ezt elhiszi. Minden irat köznyilvános A polgármester a testülete nélkül SEMMIBEN nem dönthet . GyF a valóságos személy nem vezetője az ellenzéknek --ez csak fidesz kommunikációs stáb duma megafonos tolmácsolással. Ráadásul most sehol sem játékos GyF, mert nem érdekelt a Bp-i önkormányzatban az önkormányzati választásban és az Európai Unióba sem akar kimenni. Karácsony , Kiss Ambrus és minden felelős döntésképes vezető elmondta az indoklásokat több fórumon. Adatolták is. A csócsa meg csak nem áll le :) Igaz semmi konkrét senkinél de az mit sem számít
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!