Hídpénzbotrány: Bajnai ismerőse súlyos visszaélésekről beszél, baloldali politikusokig gyűrűzhet az ügy

2024. február 04. 08:37

Több bűncselekmény miatt is feljelentést tettek.

2024. február 04. 08:37
null

A Magyar Nemzet megtudta: vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt is feljelentést tettek a Lánchíd ötmilliárddal megdrágult beruházásával összefüggésben a rendőrségen. Ennek oka a lap szerint, hogy 

„a Városháza-gate egyik kulcsfigurája egy felvételen arra utalt, hogy a baloldali városvezetés pénzt szivattyúzhatott ki a projektből.

 A hídpénzbotrány ügyében a hatóságokon kívül a Kehi is vizsgálatot indított”.

A lapu által megismert hangfelvétel-leirat szerint a fenti személy arra utalt, hogy 

azért került ötmilliárd forinttal többe Karácsonyék idején a Lánchíd felújítása, mert abból pénzeket osztottak vissza.

Így fogalmaznak a felvételen: „El vannak foglalva ezzel a Lánchíd meg Blaha Lujza tér, meg ezek körüli fosztogatással meg osztogatással stb., stb.” A beszélgetőpartner megdöbbenve kérdezett vissza: „Ebből ki lehet venni pénzt?”. Bajnai Gordon régi „harcostársa” a Lánchídra utalva konkrétan ezt felelte: „Hát 

ötmilliárddal megdrágult, és kisebb a tartalma.”

 A Blaha Lujza téri felújításról is ezt mondta: „Ugyanez a Blaha Lujza tér, egyharmaddal megdrágult és kisebb a tartalma.

Majd arra a kérdésre, hogy mindezt „ők intézik?”, így fogalmazott: Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes és

 „ez a bagázs egész nap szorgalmasan dolgoznak ezeken”.

Emlékeztetnek: az A-Híd még Tarlós István főpolgármestersége időszakában nyerte el a Lánchíd felújításának feladatát, de Karácsonyék az önkormányzati választások után új közbeszerzési eljárást írtak ki. A győztes ismét az A-Híd lett, csakhogy ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyert, mint amennyiért a Tarlós-érában végezte volna el a munkát. Ráadásul a Tarlós alatt zajló tenderhez képest majdnem 

hatvanszorosára (!), 4,2 milliárd forintra emelték a vállalkozónak járó előleget, ám a céget terhelő kötbért megfelezték

 – írja a Magyar Nemzet.

Hangsúlyozzák: „nemrég nyilvánosságra került, hogy a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. 2020 novembere és 2022 júliusa között 1,4 milliárd forintot utalhatott a praxisától eltiltott, a sajtóban leginkább számlagyáras ügyvédként emlegetett, több súlyos bűncselekményben is érintett Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből a tetemes összegből sajtóhírek szerint 

900 millió forintot továbbutaltak Vig különféle számláira. Az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.”

Ezeket a tranzakciókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az exügyvéd ellen indított, sok száz milliós számlagyáras büntetőeljárásban vizsgálja, a NAV munkatársai tavaly a Vig elleni nyomozás keretében végeztek házkutatást az A-Hídnál. Kiderült: olyan bűncselekmények is megvalósulhattak a Lánchíd munkálataival összefüggésben, mint a 

vesztegetés, a sikkasztás, valamint a hűtlen kezelés.  

Köztudott, hogy immár az LMP is támogatja a hídpénzbotrány kivizsgálását, míg a Karácsony Gergelyt támogató pártok, azaz a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd hallgatnak. Kiderült: az exügyvéd nem más, mint az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. 

Nyitókép: MTI /Máthé Zoltán

 

 

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira002
2024. február 18. 22:54
Az tuti , a guruló dollárosok amibe bele kezdenek nem fejezik be , hátra hagynak maguk után óriási túlköltekezés , pénz eltűnik , korrupció gyanú .
kulakman
2024. február 05. 06:47
Ha én 2 milliót fel akarok venni kp-ban a kisasszony a bankban feltesz egy csomó kérdést , ezek meg 900 milliót?????????
Intar
2024. február 04. 22:59
Az amnesty is benne lehet a buliban.
nempolitizalok-0
2024. február 04. 16:02
Libsik, tudtok segíteni? Hová kerülhetett a Víg által felvett 1.5 milliárd készpénz? Nagyon kíváncsi vagyok:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!