Felhőkarcolók lephetik el Budapest egy részét

2024. február 29. 10:44

A szakértő szerint Budapesten belül vannak olyan zónák, ahol a sűrűséget növelni kellene, akár magassággal is.

2024. február 29. 10:44
null

Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára a Magyar Nemzetnek beszélt arról, hogyan kéne fejleszteni Budapestet, a nagy port kavart rákosrendezői beruházással kapcsolatban kijelentette, sajnálja, hogy abban a fejlesztésben csak a toronyházak kérdése került szóba. 

Ez akkora terület, hogy különböző sűrűséggel másfél-kettő, vagy akár két és fél millió négyzetméternyi beépítés megvalósul”

– jelentette ki.

A politikus kijelentette, „itt sem arról kell beszélni, hogy mi hány méteres, hanem hogy miként fog kinézni”. Lánszki Regő furcsának tartja, amikor egyes csoportok azzal riogatnak, hogy ezek az épületek a Hősök teréről is látszódni fognak. 

Ha egy épület látszódik valahonnan, az önmagában nem baj, sőt éppen akkor lenne probléma, ha olyan épületek épülnének, amelyeket rejtegetni kell”

– tette hozzá.

Mint mondta, a magasházakról Budapesten nagyon régóta folyik a vita, már száz éve is terveztek ilyeneket és pontosan az előbb említettek alapján, itt nem az a lényeg, hogy valami milyen magas, hanem az, hogy milyen minőségű. 

Budapestnek alapvető eleganciája és alapvető karaktere van, amelyet nem szabad megbontani”

– jegyezte meg, azonban úgy folytatta, amennyiben a Várról vagy a Gellért-hegyről végignézve Budapestnek jelenleg nincs kontúrja. Szavai szerint ez sok más város, többek között Párizs esetében is így volt, nem véletlen, hogy egy külön negyedet úgy alakítottak ki a francia fővárosban, hogy oda lehessen magasházakat építeni. 

Ennek Budapesten is megvan a létjogosultsága, de nagyon pontosan meg kell határozni, hogy milyen távolságra lehetnek ezek az épületek a központtól, illetve milyen magasságban.

 Sajnos erre nem a legjobb példa a már megépült Mol-torony, amely önmagában egy pillérként jelenik meg a tájképen. Ennél sokkal jobb városépítészeti lehetőségeink is vannak”

– fogalmazott az államtitkár.

Nyitókép: MTVA Bizományi/Róka László

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. február 29. 21:58
Már így is Budapest van a leginkább besűrűsödve.
irondome
2024. február 29. 20:25
El a kezekkel Budapesttől! A MOL torony maga is a kivagyiság horrorja, szégyen és gyalázat! Sajnos ma azt gondolják, hogy akinek pénze van, bármit megengedhet magának. Nem a pénz és a gazdagság ellen beszélek, de sajnos nálunk ez csak keveseknél társul kultúrával és a közösség iránti felelősséggel. A Balaton-környéket is az ilyen profithajhász szörnyek teszik egyre inkább tönkre.
EX_Terminator
2024. február 29. 19:51
Tömören szólva? Akármit nem!
Ez D-dúr és e-moll
2024. február 29. 19:48
"cutcopy ---> Ez D-dúr és e-moll 2024. február 29. 12:00 • Szerkesztve Neked az tetszett amikor szoclib elvtársaid nem csináltak semmit négy évig csak úgy tettek mint aki kormányoz és hazudtak reggel éjjel meg este, persze a közpénznek befektetés nélkül is nyoma veszett mivel kiderült hogy 15 milliárd eurós IMF hitel lesz a nyolc éves kormányzásuk eredménye, gratula..." Az, hogy Gyurcsány bűnöző volt garancia arra, hogy Orbán nem az?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!