Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Titkos részleteket árult el Várkonyi Andrea.

Percekig zokogott Várkonyi Andrea, amikor az ismert vállalkozó, Mészáros Lőrinc megkérte a kezét – derült ki a Story magazinnak adott interjújából.
„Külföldön voltunk, épp megérkeztünk a szállodába, én az utazásnak megfelelően farmerban és vászoningben, ő meg öltönyben, amit nem is értettem. Aztán egyszer csak felcsendült a közös dalunk, a Bagossy Brothers Companytől az Olyan ő. Körbenéztem, majd annyi vörös rózsát pillantottam meg, hogy szerintem a világpiacon vörösrózsa-válság lehetett, visszafordultam hozzá, de nem láttam, mert már előttem térdelt” – mesélte a lányregénybe illő emlékeit Várkonyi Andrea.

„Megkérdezte, hozzámegyek-e, én meg, mint a romantikus filmekben, a szám elé kaptam a kezemet, majd elkezdtem sírni. Az ilyen jelenetet mindig megmosolyogtam a filmekben, de most már tudom, létezik ez a spontán mozdulat.
Úgy öt perce zokogtam, amikor megkérdezte, hogy akkor ez igent jelent-e, majd elárulta, beszéddel készült, hogy miért akar elvenni, de ez végül elmaradt. Elképesztő érzéke van a romantikához”
– hangsúlyozta a műsorvezető.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán