egy évre rá azt is megírták a lapok, hogy ő lett Somogy megye első Moszkvics-tulajdonosa is.
Ebben az évben nagyot ugrott a ranglétrán, hiszen bekerült az MSZMP Központi Bizottságába. A lapokba is rendszeresen bekerült a fényképe, Rákosi Mátyás után Kádár János is támogatta az előremenetelét. Aztán hét éven át földművelésügyi miniszter volt, majd 1967 április 14-én nevezték ki államfőnek, vagyis az elnöki tanács elnökének. Ez a pozíció csupán protokolláris funkciót jelentett, Losonczi húsz éven át több, mint 50 országban járt hivatalos úton. A legtöbbet természetesen a szocialista, baráti országokba látogatott. Az első útja 1968-ban a Német Demokratikus Köztársaságba vezetett, az utolsó utazásai során pedig 1986-ban Nigériában, Finnországban és Szíriában járt. 1987 nyarán aztán távozott a pozícióból, amit sokan nem értettek. Losonczi Pál a távozására két évvel később adott magyarázatot a Reform című lapban. Mint elmondta,
1986-ban lett beteg, a vegetatív idegrendszerével akadtak gondjai, és orvosi tanácsra kérte a felmentését.
„Egy évet kihúztunk úgy, hogy ez nem került nyilvánosságra, míg aztán hivatalosan is fölmentettek” – fogalmazott a politikus. Losonczi később az országgyűlési mandátumáról is lemondott, majd Barcsra vonult vissza, ahol jobbára kertészkedett.