Tovább dagad a hídbotrány – már a Kehi vizsgálódik

2024. január 30. 16:05

További súlyos bűncselekmények is megvalósulhattak a hídberuházással összefüggésben.

2024. január 30. 16:05

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) is vizsgálatot indított a Lánchíd felújítása kapcsán nyilvánosságra került információk miatt – írta a Magyar Nemzet a Pesti Srácok értesüléseire hivatkozva.

Tényi István bejelentése szerint a számlagyárosként ismert  Vig Mór ügyében zajló büntetőeljárás egyes részletei alapján 

további súlyos bűncselekmények – többek között vesztegetés, sikkasztás és hűtlen kezelés – is megvalósulhattak a hídberuházással összefüggésben.

Tényi a Kehinek küldött közérdekű bejelentésében arra emlékeztetett, hogy egy 2018-as határozatban a kormányzat a Lánchíd felújításához hatmilliárd forint támogatást állapított meg, amelyhez a kabinet és Budapest Főváros Önkormányzata között támogatási szerződés jött létre. A fentieken túlmenően a fővárosi önkormányzat a további forrásokat több mint húszmilliárd forint összegű beruházási hitelből biztosította, melyhez a kormány előzetes hozzájárulására is szükség volt.

Ezt is ajánljuk a témában

Ennek kapcsán emlékeztettek, hogy

 a Lánchíd felújítása jórészt uniós hitelből történt,

 erre utal Tüttő Kata főpolgármester-helyettes 2021 januárjában tett nyilatkozata. Az MSZP politikusa a Klubrádió esti műsorában akkor úgy fogalmazott: február végén indulhat a Lánchíd felújítása, amelyre húszmilliárd forint európai uniós, támogatott, alacsony kamatozású hitelt vesznek fel.

Tényi István a Pesti Srácok.hu-nak még hétfőn fejtette ki: a közpénzek felhasználásával, a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás, annak megóvása, valamint a közfeladatok hatékony, gazdaságos és eredményes ellátását vizsgáló ellenőrzés, ezen belül a kormánydöntések végrehajtásának ellenőrzése a 355/2011 kormányrendelet alapján a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal hatáskörébe tartozik, ezért fordult hozzájuk a sajtóban megjelent hírek alapján a Vig Mór-féle büntetőügy és a Lánchíd-felújítás között feltételezhető összefüggések kapcsán.

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Pilhál György

Magyar Nemzet

Idézőjel

Sem Budapest gyöngyszeme, sem megálmodója nem ezt érdemelte volna a gondviseléstől.

 

Nyitókép: Karácsony Gergely Facebook-oldala

 

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ProletarFC
2024. február 09. 12:40
ha én leszek a főpolgármester a kőoroszlánokat lecseréltetem Semjén Zsolt fejű imádkozó sáskákra,
iimre
2024. január 31. 08:17
"Chekke-Faint jan30. 18:43 Loptak ezek ennél többet is mégsem kaptak semmit." Dehogynem kaptak! Egymás után 4-szer kaptak olyan választási vereséget az országgyűlésin*, hogy csak nyüszítenek a kuka alján! :DDD * Magyarországon egymás után folyamatosan negyedszer kapott demokratikus választásokon 2/3-os többséget az OGV&Co., a nemzeti oldal, és most kapta az eddigi legerősebb felhatalmazást, tudod, 135 képviselői helyet az eddigi “rezgőléces” 133 helyett… 1. 2010 https://static.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin2/hu/l50.htm 2. 2014 https://static.valasztas.hu/dyn/pv14/szavossz/hu/l50.html 3. 2018 https://www.valasztas.hu/ogy2018/ 4. 2022 https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/orszaggyules-osszetetele E legutóbbinak pedig azért van jelentősége, mert egy egész országot meg lehet vezetni 4 évig, erőszakkal akár 8-ig is, de 12 év alatt már biztosan kibontakozott volna valami népfelkelés, ha minden olyan szörnyű volna Magyarországon, ahogyan a megélhetési ellenzék hajtogatja. :DDD
iimre
2024. január 31. 08:10
"Salitis 2024. január 30. 20:05 Kiválló. Már csak azt nem értem, hogy amikor elkövették - és minden józan ember számára nyilvánvaló volt, hogy ezek lopni készülnek - akkor hol voltak? Vagy hol voltak a magyar szervezett bűnözés elleni nyomozó hatóságok? (…) Vagy a kormány politikájának az volt fontos, hogy a következő választásokra muníciót gyűjtsön? A közpénzek meg le vannak szarva? Ennyit megér, hogy karácsonyt 2024-ben lehet ekézni a tolvajlásaik miatt?" Jól látod, mindent a maga idejében! :) Ha csak egy sima vizsgálat és jogi eljárás zajlik le "akármikor" a légüres térben, akkor nincs akkora haszna, mintha okosan a következő választási kampányokhoz igazítva (soron következő önkormi és EP) veszik elő és teszik azt a közbeszéd tárgyává. Nyilvánvalóan évek óta tudtak minden lépésükről a hatóságok, de így lehet a legtöbbet kihozni ebből az ügyből. A közpénzek miatt meg ne aggódj, hosszabb távon megéri, hogy ilyen módon ássák el magukat a megélhetési ballibsik.
states-2
2024. január 31. 05:23
Ha ezt a korrupt, hülyén vigyorgó balfaszt újra választják a pestiek, akkor magukra vessenek. Kapnak egy komcsi kifizetőhelyet, lerohadt, lekoszlott kinézettel, járatcsökkentéssel, semmilyen fejlesztéssel, azaz egy szétlopott várost.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!