Nagyon nem akart, de végül csak lemondott a Harvard antiszemitizmust el nem ítélő, plagizáló rektora
Claudine Gay búcsúüzenetében azt írta: „ez a Harvard érdeke”.
Lontay Olivér szerint a tüntetések nem zavarták meg nagyon a diákéletet.
Lontay Olivér, a Harvard magyar diákja beszélt az ATV Start című műsorában arról, hogy a diákok mindennapi életét kevésbé zavarta meg, de széles körű vitákat váltott ki az egyetemen, hogy január elején lemondott a Harvard rektora.
Mint ismert, az elmúlt hetekben botrányai miatt került címlapokra a Harvard egykori rektora.
Claudine Gay nem volt hajlandó elítélni az antiszemitizmust, majd kiderült, hogy plagizált a doktorijában,
ám ezt követően sem akart lemondani. A világ egyik leghíresebb egyetemének vezetője végül január 2-án jelentette be: hosszas tanakodás után távozik posztjáról.
Ezt is ajánljuk a témában
Claudine Gay búcsúüzenetében azt írta: „ez a Harvard érdeke”.
Arra a kérdésre, hogy a palesztinbarát tüntetésekből mit érzékeltek, Lontay azt felelte, hogy nem sokat, és a rektor lemondásáról is csak online értesült, mivel épp a szünetét tölti itthon.
A Harvard diákja megjegyezte, hogy
valójában pro-Izrael tüntetések is voltak, de sem ezek, sem a palesztinbarát megmozdulások nem zavarták meg a diákéletet.
Ez rájuk olyan hatással volt, hogy néha be kellett zárni a campust, és időnként csak úgy mehettek be az iskola területére, ha felmutatták az igazolványukat.
Claudine Gay lemondása kapcsán ugyanakkorúgy fogalmazott, hogy az vitatott a diákok körében. „Egy online fórumon sokan erőteljes véleményeket tesznek közzé, zömében anonim módon. Ott van vita, hogy miért kellett a rektornak lemondania: a plágium miatt vagy az antiszemitizmusa miatt” – hangzott el.
A teljes beszélgetést alább tekinthetik meg:
Nyitókép:
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Több tucat légicsapást hajtott végre az izraeli légierő Szíriában, köztük a fővárosban, Damaszkuszban is.
Szerinte Izrael ellen koncepciós per folyik.
Egy kérdés marad: hogyan bírja ki a világ Bidenék világháborús terveit, amíg Trump átveszi a Fehér Házat?