Félmilliárdos rablásban működött közre egy rendőr Budapesten, lekapcsolták a bandát

2024. január 27. 11:17

Kínai állampolgárokat kényszerítettek több mint 500 millió forint átadására.

2024. január 27. 11:17

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette és felbújtóként elkövetett különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki azt a rendőrt, aki tippadóként vett részt egy bűncselekmény elkövetésében; a rablásban kínai állampolgárokat kényszerítettek több mint 500 millió forint átadására – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szombaton az MTI-vel.

Azt írták, a megalapozott gyanú szerint a rendőr 2014 nyarán szolgálatával összefüggésben tudomást szerzett arról, hogy nagykereskedelmi tevékenységet végző kínai állampolgárok jelentős összegű, akár több százezer eurót elérő készpénzt tartanak budapesti otthonukban, illetve meghatározott rendszerességgel a pénzt sporttáskákba csomagolva egy szlovákiai bankba szállítják. A rendőr rávette egy ismerősét, hozza őt össze bűnözőkkel azért, hogy segítségükkel a kínai sértettek pénzét erőszakkal megszerezzék. 

A tippadásért a rendőr a bűncselekmény elkövetéséből származó vagyonból 30 százalékos részesedést kért 

– írták. Végül 2014. szeptember 29-én kora reggel hat férfi fegyverrel megtámadta a kínai állampolgárokat és a náluk lévő – részben euróban és dollárban rendelkezésre álló – több mint 580 millió forint átadására kényszerítették őket. A rendőr a megállapodás ellenére kisebb összegben részesült az erőszakkal megszerzett pénzből, de még a rablás napján 60 millió forint értékű valutát vett át a bűncselekmény elkövetőitől. A minősített rablás bűntettét tettesként elkövető vádlottakat a héten jogerősen elítélték, egyikük a másodfokú bírósági eljárásban 2024. január 15-én megnevezte a férfit a bűncselekmény felbújtójaként. 

(MTI)

Fotó: Illusztráció / Thomas Frey / DPA / AFP

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolti123
2024. február 16. 23:03
Tudja valaki, mikor lesz jogerős ítélet a diszkópápa Vizoviczki László lefizette rendőrök ügyében? (Videó) https://pestisracok.hu/tudja-valaki-mikor-lesz-jogeros-itelet-a-diszkopapa-vizoviczki-laszlo-lefizette-rendorok-ugyeben-video/
iimre
2024. január 27. 20:13
Na, akkor megvan a kínai/vietnami kereskedők által elcsalt áfa egy része…
Csomorkany
2024. január 27. 13:49
Ez így csak félmunka. Hol van a hírből Orbán felelőssége?
Jack
2024. január 27. 12:30
Azért az is érdekes hogy ezek a derék kínaiak miért járkálnak ekkora mennyiségű készpénzzel egy sporttáskában egy szlovák bankba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!