Breaking: Rossi 2030 nyaráig hosszabbított

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető 2018 júniusa óta irányítja a nemzeti együttest.

Novák Katalin államfő újévi beszédéről kérdezte a Hírklikk a mindenhez is értő Vásárhelyi Mária szociológust.
„Novák Katalin államfő újévi beszédéről kérdezte a Hírklikk a mindenhez is értő Vásárhelyi Mária szociológust. Naná, hogy nem tetszett neki. A köztársasági elnök asszony szerinte ugyanis nem ebben a valóságban él, mert »egy ilyen év után a rózsaszín ködkép felfestése üvölt az ürességtől«. Máriánk szerint egy köztársasági elnöknek vállalnia kellene az állam lelkiismeretének szerepét, csakhogy ennek az államnak nincs lelkiismerete. Megtudjuk: a legbosszantóbb az volt, amikor Novák Katalin felsorolta, mire és kire lehettünk büszkék tavaly: Ferenc pápa látogatására, a két magyar származású Nobel-díjasra, a budapesti atlétikai vb megrendezésére meg hogy a fociválogatott kijutott az Európa-bajnokságra.
Pedig olyasmire kellene büszkének lennünk, hogy csökkentettük a mélyszegénységben élők számát, felvirágoztattuk az oktatás-egészségügyet stb. – Épp most olvastam egy felmérést, hogy a családok több mint felének nincs annyi jövedelme, amiből meg tudna élni – kesereg a szociálisan érzékeny Mária.”
Nyitókép: MTI, Kallos Bea