Donáth Anna kikotyogta Gyurcsány féltve őrzött titkát

2024. január 31. 12:07

Ebből balhé lesz!

2024. január 31. 12:07
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

„A Momentum új elnöke volt a Klubrádió Megbeszéljük című műsorának vendége, ahol meggondolatlanul olyat tett, amiből még komoly balhé lehet. Ugyanis a baloldal féltve őrzött választási stratégiájáról árult el egy fontos dolgot. De nem ám a hivatalos álláspontról, hanem Gyurcsány ördögi titkáról. Aki figyelemmel kísérte a rendszerváltás utáni politikai mozgásokat, és azokat összevetette a 2010 utáni baloldali lépésekkel, annak ugyan nem okozott meglepetést Donáth. Ám azzal, hogy kikotyogta ilyen nagy plénum előtt a tervet, most már azok is tisztában lehetnek a végső céllal, akik eddig nem láttak át a szitán.

A Momentum első embere a következőket mondta:

»Nem egy közös massza fogja meghozni ugyanis a kormányváltást, hanem valódi alternatívák kooperációja. […] Dobrev Klárával is lesznek megbeszélések. Erős kritikát fogalmaztam meg, de egy felelős vezető ettől még leül egy felelős vezetővel.«

Itt van a kutya elásva: nem közös massza, hanem valódi alternatívák kooperációja kell. Ez nem más, mint a régi MSZP–SZDSZ-trükk felmelegítése. Nem jött össze külön-külön, nem jött össze együtt, így megpróbálkoznak az egyszer már bevált módszerrel. Emlékezhetünk rá, hogy az SZDSZ, hogy fújt a szocikra, zsigerből tolta el magától az esetleges együttműködésüket, majd mindezt lesöpörve, átverve a saját választóikat, kéjesen borutak egymás nyakába. Most is erre készülnek.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mandiner-montázs

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
altercat1
2024. január 31. 19:18
Ma már más a kása, Mása... Kiismertük ezeket.
states-2
2024. január 31. 13:57
Miután már mindent kipróbáltak, kezdhetik az egészet elölről. Olyan ez mint a néhai lélegeztetőgép, mint csodafegyver, miután az inflációzásnak, akkuzásnak annyi, jöhet megint a lélegeztetőgép.
kiss.istvan770
2024. január 31. 13:00 Szerkesztve
Ezt a módszert ismerjük: A kampány során külön indulnak az ellenzéki pártok és a választókat megvezetve egymást anyázzák. Ha sikerülne mindegyiknek elég szavazatot szerezni hozzá, akkor koalícióra lépnének, meghazudtolva a választási propagandájukat. Anno az SZDSZ is kőkemény antikommunistát játszott a kampányban, az őket választók elhitték a hazugságot, aztán megalakult az MSZP-SZDSZ koalíció.
Obsitos Technikus
2024. január 31. 12:54
Oké, de ennek a tisztán arányos EP-választásoknál pont semmi értelme. Majd 2026-ban előjöhetnek vele.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!