A Színes Erzsébetváros tavaly márciusban adatigényléssel fordult a kerületi önkormányzathoz az Erzsébetváros Kft. szerződései miatt. A kerület tulajdonában lévő vállalat több dologért is felel a kerületben, de legfontosabb feladatuk a kerület takarítása, illetve karbantartása. A választási indulásukat decemberben bejelentő civilek arra voltak kíváncsiak, hogy pontosan mire költ az önkormányzat cége, milyen megrendelésekből, azaz szerződésekből jön össze az éves a kiadásuk. A civilek ugyanakkor hiába kérték a részletes adatokat, az önkormányzattól csak összefoglaló táblázatokat küldött, magától a cégtől pedig egyelőre semmilyen adatot nem kaptak. Mivel válasz harmadik és negyedik adatigénylésükre már abszolút nem érkezett, most jogi úton próbálják elérni, hogy hozzáférhessenek az egyébként nyilvános adatokhoz.
A civil szervezet legutóbb tavaly decemberben – a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal (NAIH) konzultálva – fordult immár az önkormányzat helyett az Erzsébetváros Kft-hez, hogy megtudja, pontosan milyen kiadásokat tartalmaz a „környezet-egészségügyi feladatok” ellátása, amelyre 965 millió forintot költött 2022-ben a DK-s vezetésű önkormányzat cége.
Mivel a törvény szerinti válaszadási határidő már tavaly karácsony előtt letelt, idén január közepén a Színes Erzsébetváros bírósághoz fordult, hogy jogi úton jusson hozzá az Erzsébetváros Kft. részletes és tételes költségvetéséhez, 2021-től, beleértve a kifizetéseket és a teljesítéssel összefüggő számlákat és szerződéseket.