Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A külügyminiszter tájékoztatása szerint életében először indított sajtóhelyreigazítási pert.

Szijjártó Péter vasárnap videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben részletesen beszámolt az októberi izraeli események részleteiről és utóhatásairól. Többek közt elmondta, hogy a külügyminisztérium 557 embert hozott ki Izraelből.
A videóba bevágták a HVG cikkét is, amely szerint kapcsolatok nélkül lehetetlen volt felférni a külügy mentőgépére.

„Az ingerküszöböm meglehetősen magassá vált, nem szoktam foglalkozni a kritikákkal. De az, amikor a háborús környezetben az életüket kockára tevő embereket valamilyen teljesen érthetetlen,
talán politikai okok miatt elkezdenek támadni, ez az a vörös vonal, ami fölé vagy alá nem megyünk”
– mondta Szijjártó Péter.
Szavai szerint ezek után életében először sajtóhelyreigazítási per indítására adott utasítást, amelyet meg is nyert.
***
Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner
