Aki uralja a médiát, az tényleg uralja az országot!

„Kifejezetten fontos – még Azahriah egyik sikerdalának elején is felidézett – kijelentést tett nemrég egy konferencián a rendszerre gyakorolt hatásához és figyelemre méltó szellemi kondíciójához képest a közéleti diskurzusokban egyébként indokolatlanul alulértékelt Orbán Balázs. A Fidesz miniszterelnökének politikai igazgatója egyesek szerint a kormánypárt tudatos, leuraló politikájának önbeismerésére ragadtatta el magát, pedig – bár részben ez is igaz – valójában csak egy újkori alapigazságot tett az asztalra, amikor azt mondta: »aki uralja egy adott ország médiáját, 

Tűpontos és a jelenlegi túlmediatizált világunkban teljesen igaz. Nincs benne nagy meglepetés, maximum az, hogy ezt egy leuraló politikát folytató rezsim meghatározó figurája még be is ismeri. Az a kérdés nyilván, hogy aki lehetőségeihez és szándékaihoz mérten sikerrel uralja is az adott ország médiáját, az valójában mire használja ezt a képességét. Nemzeti közös halmazok megtalálására, stratégiai ügyekben való konszenzusok kisajtolására, társadalmi edukációra, vagy lopásügyi figyelemelterelésre, ellenségkép-gyártásra, választás-befolyásolásra, uszításra.

A NER tizennegyedik évébe lépve nem kell sokáig magyaráznom, hogy miért volt – a saját pártos érdekei mentén legalábbis – 

(lásd: Népszabadság), kezdve a közmédia teljes elkorcsosításától, az ingyenessé tett MTI-hírek tudatos szelekcióján át a médiagólem mindenféle jogi- és erkölcsi szabályt megszegő létrehozásáig, majd egészen a közpénzből kitartott közösségi influenszer-hálózatok kiépítéséig. 

A nyilvánosság-ipar minél hatékonyabb kézben tartása és kontrollálása érdekében tett kormányzati lépések azóta is folyamatosak: míg a piacról megélni képtelen kormánypárti szócsöveket állami hirdetésekkel tartják életben (jut ilyenből néha ellenzéki orgánumoknak is természetesen), addig más médiatulajdonosokat olykor nyílt fenyegetéssel próbálják terelgetni, vagy sajátos módon levezényelt tulajdonosi „szerkezetváltás” után – ha nem is teljes, színvonaltalanságba zuhanó hátraarcot vezényelnek, mint az origo esetében -, de bizonyos finomhangolásokkal jobban érzékenyítenek a tartalmak és megszólalók kiválasztásával. 

Ha pedig a médiapiacot elemezzük, nem lehetek álszent, hogy ne említsem meg: tőlem is sokan megkérdezték már, hogy elhivatott ellenzékiként miért publikálok az Index.hu oldalain, amikor annak idején nyíltan kiálltam a szerkesztőségtől politikai befolyás miatt távozó, majd később a Telex-et megalapító újságírók mellett. A válasz nagyon egyszerű: mert 

Ráadásul az Index olvasói között már csak matematikai alapon is vannak olyanok, akik velem, illetve az általam képviseltekkel nem feltétlenül találkoznak automatikusan. A megszűnés előtt álló PestiTv-be is elmentem és az élő adásban a Népszabadság utolsó címlapjának bekeretezett példányát adtam át nekik ajándékba, egyfajta figyelmeztető mementóként az általuk kérdés nélkül kiszolgált hatalom természetét bizonyítva. 

Korábban is határozott álláspontom volt, hogy tévedés nem elfogadni a kormánypárti médiumok meghívását, még akkor is, ha csak elvétve akad ilyen lehetőség és legtöbbször valóban csak legitimálni akarják velünk az aktuális hatalom egyébként közszolgálatilag igazolhatatlan mértékű, cselédlelkű kiszolgálását. A közmédia szerintem tíz éve nem hívott be a stúdiójába, de a HírTV brüsszeli tudósítójának is csak az EP folyosóin szoktam kedvesen köszönni, mert a fideszes EP-képviselők központilag megírt véleményén kívül másra adásban nem kíváncsi. 

Aki valamelyest követte a politikai karrieremet, tudja: 

ráadásul van is álláspontom és mindig kész is vagyok megvédeni azt. Amikor a szegedi otthonom kapcsán állítottak hazugságokat a kormánypárti és állami médiumokban, akkor egyszerűen beinvitáltam őket a házamba, hogy nézzenek körül, nincs takargatnivalóm. Ezen olyannyira meglepődtek, hogy csak azok az újságírók nem jöttek el és be, akik a hazugságokat írták rólam. »Ennyi«.”

Fotó: Ficsor Márton