A Mazsihisz ellenzi, hogy a 2006-os áldozatok emlékére emlékművet állítsanak fel a Dohány utcában

2024. január 17. 10:46

A szervezet nem tudja támogatni, hogy a Herzl Tivadar tér közvetlen közelében bármiféle zsidósággal össze nem függő emlékmű kapjon helyet.

2024. január 17. 10:46

Mint ismert, a Dohány utcai zsinagóga előtti közterületen állítanák fel az első és egyetlen, 2006-os tematikájú emlékművet, amely a 2006-os őszi események közül azt a pillanatot örökítené meg, amikor Nagy László szemét gumilövedékkel kilőtték a rendőrök. A Népszava az téma kapcsán megkereste a Mazsihiszt, amely válaszában hangsúlyozta: méltányolhatónak tart minden olyan kezdeményezést, amely az ártatlanul meghurcolt, megsebesített, emberi jogaiban sértett áldozatoknak kíván emlékművet állítani. A Mazsihisz azonban ellenzi, hogy a magyar zsidóság legkiemelkedőbb, szimbolikus és tényleges történelmének, valamint jelenkori hitéletének helyszínén politikai akciók történjenek, 

aktuális politikai üzenetek jelenjenek meg akár ideiglenesen, akár tartósan.

A portál szerint a szervezet egyébként sem tudja támogatni, hogy a Herzl Tivadar tér közvetlen közelében bármiféle, a holokauszttal és a zsidósággal össze nem függő szobor vagy egyéb emlékmű kapjon helyet.

Nyitókép: Carlo Morucchio / Robert Harding Premium / robertharding via AFP

 

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tarpibp
2024. január 18. 10:09
Hogy is van ez? Milyen alapon határoz meg bármit is? Igen furcsa, hogy ezt így kinyilatkoztatja.
HZ72
2024. január 18. 08:34
gyurcsánydobrevista féreg
orokkuruc-2
2024. január 18. 03:30 Szerkesztve
sok mindent megmagyaráz: http://www.fotomedia.hu/index.php?view=article&id=4647&format=pdf . " Izraelnek precedens nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot"
Héja
2024. január 17. 16:32
Engem a zsinagóga tőszomszádságában cseknem pofán csapottegy füstgránát. A filmmúzeum falán tőlem centikre csattant. Márpedig a Zsinagóga "közvetlen környéke" nem zsidó terület.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!